Évforduló

Kirk Douglas 100 éves

Az utolsó élő amerikai legenda.

2016.12.09 16:24ma.hu
A ma 100 éves Kirk Douglas 1966-ban Budapesten, a Halászbástyán.



December 9-én ünnepli 100. születésnapját Kirk Douglas Oscar-díjas amerikai színész, Hollywood aranykorának egyik utolsó élő legendája. Az alábbi portréval tisztelgünk a színészóriás előtt.

Kirk Douglas a New York állambeli Amsterdamban született Issur Danielovitch Demsky néven, egy Oroszországból bevándorolt hétgyermekes zsidó család egyedüli fiaként. Nehéz gyermekkora ellenére kiválóan tanult, sportolt és bejutott az egyetemre, ahol birkózásban és színjátszásban jeleskedett, végül az utóbbit választotta.

Elvégezte a drámaművészeti akadémiát, közben több mint ötven különböző munkahelyen dolgozott, hogy előteremtse a tandíjat. A harmincas évek végén indult színpadi karrierjét félbeszakította a II. világháború, és csak 1945-ben tért oda vissza, egy év múlva megkapta első filmszerepét.

Drámai hősöket, romantikus és modern figurákat egyaránt hitelesen személyesített meg, alakításait a természetesség mellett lélektani elmélyültség jellemezte. Több mint nyolcvan filmjében sikerült a beskatulyázást elkerülnie.

1949-ben játszott először Burt Lancaster oldalán, legendás párosuk hét kasszasikert eredményezett. Az utolsó, az 1986-ban forgatott Kemény fickók után így humorizált: "Most, hogy elváltunk, talán szerencsésebb leszek és csinos lányokkal is játszhatok". 1950-ben A bajnok című film ökölvívó figurájának megformálásáért jelölték először Oscar-díjra, majd még kétszer (A szörnyeteg és a szépség, 1953; A nap szerelmese, 1957).

Afféle kárpótlásként 1996-ban tiszteletbeli Oscar-díjat vehetett át. Az igazi hírnevet harmadik Oscar-jelölése hozta meg számára, amelyben a festő Vincent van Gogh-ot játszotta, majd olyan kasszasikerek következtek, mint a Stanley Kubrick által rendezett Spartacus (1959), a Telemark hősei (1965), az Őrjöngés (1978) vagy a Végső visszaszámlálás (1980).

Kirk Douglas egy esszében feleségét, a 97 éves Anne-t méltatta, akivel 62 éve házasságban él

1955-ben saját produkciós vállalatot alapított, és megvette a Száll a kakukk fészkére című regényből készült színdarab jogait. A filmre viteli jogokat - érdeklődők hiányában - Michael fiának adta, aki hatalmas sikerű filmmel hálálta meg az apai nagyvonalúságot.

Az idősebb Douglas már beérkezett filmsztár volt, amikor rendezéssel is megpróbálkozott; filmjeiben szerepet is vállalt. Számtalan egyenetlen színvonalú tévéjátékhoz és sorozathoz is nevét és arcát adta. Népszerűségét kiváló üzleti érzékkel váltotta nem is olyan apró pénzre, például 50 ezer dollárt kapott egy japán reklámért, amelynek végén egyetlen szót ejtett ki: kávé.

Kritikus szemmel tekint vissza pályájára, mintegy száz filmjéből csupán huszonötre büszke, számosat egyáltalán nem szeret. Fiával, a szintén Oscar-díjas Michael Douglasszel először 2003-ban, a Túl nagy család című filmben játszott együtt. Igazi családi mozi volt, szerepelt benne még egyik exneje és Cameron nevű unokája is.

Az ötvenes években, amikor a mccarthyzmus szelleme elérte Hollywoodot, bátran kiállt a baloldali érzelmekkel gyanúsított szerzők és művészek mellett, és nagy érdemei voltak a feketelista felszámolásában. Idős korában visszatért a zsidó valláshoz, sok életerővel és humorral vészeli át a nehézségeket.

1989 óta pacemakerrel él, néhány évvel ezelőtti súlyos szélütése után volt ereje megtanulni járni és beszélni. Részt vesz jótékonysági eseményeken, blogot vezet az interneten, aranyszobrocskát ad át az Oscar-gálán. Az idei locarnói filmfesztiválra küldött videóüzenetében azon sajnálkozott, hogy személyesen nem lehet jelen, de hozzátette: "Talán jövőre!".

2011. október közepén személyesen adta át kedvenc színészének és producerének a nevét viselő életmű-díjat, amelynek kitüntetettje történetesen legidősebb fia, Michael Douglas volt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.