Programajánló

Vendégjátékokkal zárja az évet a Szegedi Nemzeti Színház

Az év utolsó hónapjában 44 előadással, ünnep előtti könnyed műsorral várja a közönséget a teátrum.

2016.11.19 00:30MTI

Változatos programokkal, köztük sok vendégjátékkal zárja az évet a Szegedi Nemzeti Színház - közölte Gyüdi Sándor főigazgató szerdán a csongrádi megyeszékhelyen.

Az év utolsó hónapjában 44 előadással, ünnep előtti könnyed műsorral várja a közönséget a teátrum - mondta a direktor a műsort bemutató sajtótájékoztatón.

December 9-től láthatja a közönség Mihail Afanaszjevics Bulgakov legjobb darabjának tartott Menekülés című drámát, melyet a Szegedre visszatérő, sok emlékezetes előadást színpadra állító Zsótér Sándor rendez. A nyolc egymást követő szürreális álomjelenetben benne van a polgárháborús káosz, az íróra jellemző ironikus szemlélet, vígjátéki figurák harcolnak egymással, rettenet és kiszámíthatatlanság lappang a történet mélyén.

December 18-án a kecskeméti Katona József Színház vendégjátéka érkezik Szegedre. Cseke Péter rendezésében és főszereplésével Ray Cooney Páratlan páros című bohózatát mutatják be.

December 23-án a VargaBalett Táncműhely Diótörő című produkcióját mutatják be. A 160 növendéket oktató egyesület vezetője, Varga József elmondta, az előadás különlegessége, hogy a felnőtt szerepeket korábbi tanítványok alakítják, a gyermekek mellett pedig a Szegedi Nemzeti Színház tánckara is színpadra lép.

Karácsony másnapján Znamenák István rendezésében Daniel Glattauer Párterápia című vígjátékát, másnap Dés Mihály Pesti barokk című művét tűzik műsorra Kern Andrással és Szabó Kimmel Tamással a főszerepben.

December 27-én rendezik a hagyományos Karácsonyi dixie-gálát is. A Kisszínházban a Storyville Jazz Band lép színpadra, vendégük a Hot Jazz Band lesz. A húszéves szegedi együttes muzsikusai műsorukban visszanyúlnak a századeleji eredeti dixieland nótákhoz, de felcsendülnek új hangszerelésű modern számok is, kihasználva az énekes, Almási Enikő gyönyörű hangját.

A Játékszín vendégjátékaként december 28-án Robert Thomas Nyolc nő című krimi-vígjátékát mutatják be, az esztendőt pedig óévbúcsúztató gála zárja. Toronykőy Attila rendező a szilveszteri műsorról elmondta, hogy a program gerincét idén musicalek adják, de elhangzanak majd sanzonok és Karinthy Frigyes írásaiból készült jelenetek is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.