Koncertkörút

Phil Collins visszatér!

A hétszeres Grammy-díjas zenész, énekes és dalszerző jövő júniusban kezdi meg Londont, Párizst és Kölnt érintő visszatérő turnéját.

2016.10.18 06:29MTI

Az In The Air Tonight és az Against All Odds című slágerek előadója június 4-én, 5-én, 7-én, 8-án és 9-én lép színpadra a londoni Royal Albert Hallban, majd június 11-én és 12-én Kölnben, a rákövetkező héten Párizsban lép színpadra - írta a BBC News.

Collins 2011-ben jelentette be visszavonulását, miután a kezében lévő idegek sérülése miatt már alig bírta tartani a dobverőket, tavaly azonban bejelentette, hogy európai turnéra készül.

A zenésznek ugyan valamelyest javult a kézügyessége, de elmondása szerint nem valószínű, hogy a dobok mögé ül a turné során. "Azt hiszem, csak énekelni fogok. Nem hiszem, hogy valaha is újra képes leszek úgy játszani, mint régen" - mondta a 65 éves előadó.

Collins 15 éves fia azonban a jelek szerint méltó utódja apjának. "Nicholas még csak tanulja a dobolást, de már most fantasztikusan játszik" - büszkélkedett a zenész.

Collins tavaly már tett néhány lépést a visszatérés irányába, amikor jótékonysági koncertet adott a Little Dreams Foundation nevű alapítványa számára - ezen a fia is fellépett -, valamint két slágerét is elénekelte a 2016-os US Openen New Yorkban.

"Azt hittem, hogy csendben vissza tudok vonulni. De a rajongóktól, a családomtól és a zenésztársaimtól kapott támogatásnak hála újra lángra lobbant bennem a zene és a színpad iránti szenvedély".

Collins a progresszív rock egyik legfontosabb zenekara, a Genesis dobosaként vált ismertté a hetvenes évek elején, majd miután Peter Gabriel énekes kilépett, 1975-től ő lett a csapat hangja is. 1981-ben jelent meg első szólóalbuma Face Value címmel.

A Not Dead Yet Live elnevezésű turnéra péntektől lehet jegyet váltani. A zenész Not Dead Yet: The Autobiography című önéletrajzi könyvét csütörtöktől árusítják az Amazon internetes áruházban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.