Ajánló

Magyar művészeti installációt állítottak fel Rómában, a Vatikán közelében

A szabad ég alatt felállított köztéri installációt tizenkét, egymás mellett álló háromdimenziós nagybetű alkotja, amelyek a latin misericordia (irgalmasság) szót alkotják.

2016.10.14 00:30MTI

Nyolc magyar és három olasz képzőművész alkotásaiból készült nagy méretű installációt állítottak fel Róma központjában csütörtök reggel, amely egy hónapig látható az Angyalvár melletti téren - számolt be az első római magyar street art-műalkotás ötletgazdája, Hervé-Lóránth Ervin képzőművész, a Római Magyar Akadémia (RMA) kulturális attaséja és megbízott igazgatója az MTI-nek.

A szabad ég alatt felállított köztéri installációt tizenkét, egymás mellett álló háromdimenziós nagybetű alkotja, amelyek a latin misericordia (irgalmasság) szót alkotják.

Az utcai "feliratot" a csütörtökre virradó reggelre állították fel Róma belvárosában, az Angyalvárral szomszédos téren, ahonnan a vatikáni Szent Péter térre vezető sugárút indul.

Ez az első alkalom, hogy a pápai állam közelében a street art, vagyis a városi utcaművészet egy alkotását helyezik el, valamint szintén először mutatkozik be az olasz főváros közterületén magyar installáció. A kiválasztott helyszín a történelmi Róma egyik legismertebb és leglátogatottabb pontja, ahol mindennap több tízezer zarándok és turista halad át.

A Misericordiát alkotó, egyenként három méter magas és egy méter széles betűk mintegy 38 métert foglalnak el.

A betűk elülső oldala egy-egy magyar vagy olasz képzőművész alkotásának kinagyított fényképébe van "felöltöztetve". Az első betűn (M) a - részben a Vatikáni Könyvtárban őrzött - Magyar Anjou Legendárium című 14. századi kódex miniatúrái láthatók Szent Márton életének jeleneteivel.

A következő betűk sorrendben Őry Annamária, Weiler Péter, Bér Rudolf Julianusz (Rudino), Fürjesi Csaba, Hervé-Lóránth Ervin, Melanie Iorio, Brunszkó László (Nikon One), Francesco Astiago Garcia, Gyarmati Zsolt, Adriano Necci és Sárpátki Zoltán egy-egy alkotását "viseli magán". A legutolsó betűn (A) Márton Áron püspök bronzszobrának felvétele látható, az alkotás Csíkszereda egyik terén áll.

A betűk hátoldalán Ferenc pápának a szentévet meghirdető Az irgalmasság arca (Misericordiae vultus) bullájának egy-egy idézete, valamint a projektben résztvevő művészek gondolatai olvashatók az irgalmasságról.

Hervé-Lóránth hangsúlyozta, hogy a Vatikán közvetlen közelében felállított installáció szorosan kötődik a 2016-os Szent Márton-emlékévhez és a Ferenc pápa meghirdette irgalmasság szentévéhez. Ezen kívül idén van a Márton Áron erdélyi püspök születésének 120. évfordulójára rendezett emlékév is.

Az installáció szerves részét képzi egy 360 fokos webkamera, valamint internetes alkalmazások, amelyekkel a műalkotás a világ minden pontján látható lesz a betűknél megálló "közönség" által megosztott üzenetekkel és szelfikkel. A projektet Facebook-profil, Instagram-oldal és honlap (misericordiaroma.com) egészíti ki.

Az installáció november 11-ig látható, amikor Szent Márton ünnepnapjára Ferenc pápa a Vatikánba hívta Európa hajléktalanjait. Hervé-Lóránth Ervin elmondta, hogy formabontó módon az installáció római sajtótájékoztatója november 9-én lesz.

A tervek szerint a műalkotást később egy magyar városnak ajánlják fel, amely Pannonhalma vagy Szent Márton szülővárosa, Szombathely lehet.

Az installáció fővédnöke Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, védnöke a vatikáni Kultúra Pápai Tanácsa. Együttműködött többek között a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága, Magyarország római és szentszéki nagykövetsége és Róma.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.