Programajánló

Hárommillió forintból újult meg a komlói bányászati kiállítás

Ismét látogatható csütörtöktől a komlói József Attila Városi Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény hárommillió forintos állami forrásból megújított bányászati kiállítása.

2016.10.07 05:30MTI

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Kubinyi Ágoston programjának keretében felújított tárlat megnyitóján az emlékezés fontosságát hangsúlyozva azt mondta: a bányászati hagyományok, emlékek több mint két évszázadon keresztül meghatározták a térség arculatát.

A több mint száz bányászati emléket, szerszámot, eszközt, munka- és egyenruhát látványos fotókkal és festményekkel és térképekkel bemutató kiállítás berendezései közül az államtitkár kiemelte az 1934-ből származó - a program során restaurált - a bányászok védőszentjét, Szent Borbálát ábrázoló, mintegy két méter átmérőjű zászlót, amelyet a magyar múzeológia történetének különleges és egyedi darabjának nevezett.

Hoppál Péter a Kubinyi Ágoston program eddigi eredményeire térve kifejtette: több mint hárommilliárd forint értékben valósult meg múzeumfejlesztés az ország "sok-sok száz településén".

Polics József (Fidesz-KDNP), Komló polgármestere felidézte, hogy a város az elmúlt években több méltó bányászati emlékhellyel bővült, ezek sorában említette a megújított tárlatot.

Szólt arról is, hogy a komlói tervek között szerepel egy, a mecseki dinoszauruszt is magába foglaló ősleletektől egészen bányászati berendezésekig a város emlékeit komplexen bemutató kiállítótér létrehozása a helyszínen.

Steinerbrunner Győzőné könyvtárigazgató az MTI érdeklődésére elmondta az 1993-ban nyílt bányászati kiállítás helyiségét teljesen felújították, új vitrineket szereztek be, illetve bányászjelenetet ábrázoló falfestménnyel is bővült a tárlat.

A közönség egyebek mellett bányászlámpákat, speciális mentőeszközöket és robbantógépet is láthat a kiállításon.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.