Mjjuzik

Zorán unplugged zenél a sportarénában jövő februárban

Három évnyi szünet után február 18-án újra a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet Zorán. A zenész, előadó unplugged alcímet adott az estnek.

2016.09.29 02:30MTI

A dalok jobbára akusztikus hangszerelésben szólalnak meg, és jó néhányban vonósnégyes színesíti a hangzást - közölte a szervező ShowTime Budapest az MTI-vel.

Zorán az 2014-es Aréna-koncertje óta kétszer "duplázott" a Müpában, ezekre az előadásokra hetek alatt elfogytak a jegyek, akárcsak az idén márciusában a Budapest Kongresszusi Központban (BKK) megtartott koncertjére. A közlemény szerint a sportarénában február 18-án is lesznek vendégek és zenei meglepetésekre is számíthatnak a nézők.

A kihagyhatatlan dalok mellett megszólal néhány a ritkábban játszottak közül, és lesznek vadonatújak is. Zorán a BKK-ban idén tavasszal adott koncertjén két friss Presser-Dusán szerzeményt adott elő: az egyik címe Nincsen kedvem, a másiké pedig Az volt a dal.

"Számomra nagyon fontos, hogy időről időre szülessenek új dalok, amelyek bekerülnek a repertoárba. Akkor érzem jól magam, ha zajlanak a dolgok körülöttem" - mondta Zorán nemrég az MTI-nek adott interjúban.

A Kossuth-díjas énekes, előadóművész több mint fél évszázada van a pályán, szólókarrierje a Metro zenekar feloszlása után néhány évvel, 1977-ben indult, eddig tizennégy stúdióalbumot készített.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.