Programajánló

Szombaton nyílik a Paksi Városi Múzeum megújított, kibővített állandó kiállítása

Százról ezer négyzetméterre nő a Paksi Városi Múzeum kiállítótere azzal, hogy szombaton megnyílik az egykori Szeniczey-kúriában a Paksi Metszet című állandó tárlat.

2016.09.23 03:30MTI

A Paksi Városi Múzeum eredeti épületéből a szomszédos, közelmúltban felújított, Deák-házként emlegetett egykori Szeniczey-kúriába költözik az intézmény állandó kiállítása. Miután a mostani kiállítótér ezer négyzetméter, azaz tízszerese a korábbinak, így jelentősen bővül az 1994-ben rendezett állandó kiállítás.

Váradyné Péterfi Zsuzsanna igazgató közlése szerint a kiállítás interaktív, olykor szó szerint is kézzel fogható módon, valamint számítógépes animációk, játékok és életnagyságú grafikák segítségével hozza közelebb a múltat: Paks régészeti, helytörténeti, néprajzi és geológiai emlékeit.

A Paksi Metszet névre keresztelt kiállításnak négy egysége van. A folyó témájára épülő Dunatár a régi kúria padlásán kapott helyet és tíz kiállítási egységen keresztül mutatja be az egykori városlakók és a víz kapcsolatát. Felelevenedik a 19-20. század világa, szóba kerül a nagy vizafogás, a paksi evezős egylet, Nepomuki Szent János, a Ferenc Ferdinánd gőzös, a Dunán való mosás és az imsósi rom is.

Az Emléktér nevet kapta a régi kúria lakórészében kialakított több helyiséges tárlat, amely bemutatja a 19. századi Paks vallásait, a város társadalmi szerkezetét, az egykor ott működött telkes gazdaság életét, valamint enteriőrökön keresztül betekintést nyújt a középréteg mindennapi életébe.

Az eredeti tárgyakon kívül látható lesz egy életnagyságú, rekonstruált kályha, melynek darabjait az Erzsébet Nagyszálloda felújításakor találtak meg a régészek - tájékoztatott az igazgató.

A dunakömlődi sánchegy és Paks, vagyis egy római kori erőd és egy középkori település történetét meséli el a Régiségtár, ahol a római, közép-, török- és Rákóczi-kort számos fém, agyag és csontlelet segítségével mutatják be. Váradyné Péterfi Zsuzsanna örömmel beszélt arról, hogy immár méltó elhelyezést tudnak itt biztosítani az európai hírű császárszobor-lábtöredéknek.

A negyedik egységet Paksi löszfal névre keresztelték. A kiállítás a paksi téglagyárban feltárt rétegsor segítségével a negyedidőszak mintegy 0,9 millió éves történetét igyekszik bemutatni. Az alsó szinten az interaktív felületek segítségével információt kaphatnak a paksi löszfal kialakulásáról, az emeleten pedig megtekinthetik a löszfalban talált ősmaradványokat az érdeklődők.

A megnyitó rendezvény nem korlátozódik a megújult épület helyiségeire, birtokba veszik a múzeum udvarát, további épületeit és környékét. A programot különböző történelmi korokat megidéző hagyományőrző csoportok előadásai, ételkóstoló gazdagítja, lehet korhű ruhákban fényképezkedni és rendszeresen indulnak majd tárlatvezetések.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.