Fejlesztés

Százmilliós pluszforrás érkezik a Pécsi Horvát Színház felújítására

A felújítás 2014 áprilisában indult mintegy 560 millió forintos állami támogatással, a kivitelezővel tavaly mondta fel a szerződést a pécsi önkormányzat.

2016.09.18 00:27MTI

Százmillió forintos állami pluszforrást biztosít a kormány a Pécsi Horvát Színház 2014-ben indult felújításának befejezésére - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken a baranyai megyeszékhelyen.

Soltész Miklós sajtótájékoztatóján hangoztatta, hogy "a legnagyobb odafigyelés és legjobb szándék mellett is" a pécsi belváros alatti pincerendszer megakasztotta a felújítási munkálatokat, veszélyeztette annak folytatását.

A felújítás 2014 áprilisában indult mintegy 560 millió forintos állami támogatással, a kivitelezővel tavaly mondta fel a szerződést a pécsi önkormányzat.

Az államtitkár a teátrum jelentőségéről hangsúlyozta: az intézmény az egyetlen nem Horvátországban működő horvát nyelvű színház. Az állami pluszforrással és a város önkormányzatának anyagi hozzájárulásával jövő nyárra elkészülhet.

Csizi Péter, Pécs országgyűlési képviselője a félbemaradt munkálatokra utalva azt mondta: a lassan két és fél éve tartó kálvária megoldódni látszik. Emlékeztetett arra, hogy az eredeti összegből nem lehetett olyan színvonalon befejezni az épületet, amely "méltó a művészekhez, a megyeszékhelyhez és a helyi horvát nemzetiséghez".

A munkálatok folytatásához a megyeszékhely önkormányzata 50 millió forintos forrással járul hozzá. Az állami támogatás feltételeként Pécs vállalta, hogy a teátrumnak 2017 júliusára el kell készülnie - tette hozzá.

A Pécsi Horvát Színház a magyarországi horvát kisebbség egyik legfontosabb kulturális létesítménye, amelynek feladata a hagyományőrzés mellett az újdonságok bemutatása. A teátrum társulata Horvátországban is rendszeresen fellép, sőt a határon túlról is érkeznek nézők Pécsre.

Az elmúlt bő két évtizedben 150 bemutatót, mintegy 2200 előadást tartott és csaknem negyedmillió nézőt fogadott a társulat. A Pécsi Horvát Színházban olyan emlékezetes előadásokat láthatott a közönség, mint Miroslav Krleza Szentistvánnapi búcsú című darabjának első magyarországi horvát nyelvű bemutatója, Mujicic-Senker-Juranic A kadét című darabja vagy Göncz Árpád Magyar Médeia című művének horvát és magyar nyelvű előadása.

A pécsi belvárosban található épületet a felújítást megelőző években a szűkös anyagi lehetőségek miatt nem tudták megfelelően karbantartani, a ház komoly felújításra szorult.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.