Tárlat

Kétszázezernél is többen látták a budapesti Picasso-kiállítást

A festményeket, szobrokat és grafikákat bemutató tárlat Picasso életművének valamennyi periódusát felölelte, ugyanakkor egy kiemelt téma, az emberi alak megformálásának folyamatos változása köré szerveződött.

2016.09.02 19:24MTI
hirdetés

Kétszázkétezren látták a Picasso - Alakváltozások, 1895-1972 című, augusztus végén zárult kiállítást a Magyar Nemzeti Galériában.

A Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria és a párizsi Musée National Picasso együttműködésében szervezett tárlaton négy hónapon át, április 22. és augusztus 28. között a művész száz műve volt látható. Ez volt Pablo Picasso festészetének eddigi legnagyobb kiállítása Magyarországon - közölte a kiállítótér pénteken az MTI-vel.

A festményeket, szobrokat és grafikákat bemutató tárlat Picasso életművének valamennyi periódusát felölelte, ugyanakkor egy kiemelt téma, az emberi alak megformálásának folyamatos változása köré szerveződött.

A Magyar Nemzeti Galéria másik nagy időszaki kiállítása, a június végén nyílt Modigliani-tárlat szintén tekintélyes, eddig mintegy kilencvenezer látogatóval büszkélkedhet.

Az olasz festő életművének első nagyszabású magyarországi bemutatója október elejéig látható Magyarországon. A több mint nyolcvan alkotást felvonultató tárlatra a világ több nagy köz- és magángyűjteménye kölcsönzött műveket.

A nagy érdeklődésre való tekintettel a Modigliani-kiállítás hétfői napokon is látható, szeptember 15-én pedig a Múzeum+ est keretében hosszított nyitvatartással és számos programmal várja az érdeklődőket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.