47 éves volt

Elhunyt Kósa Csaba író, újságíró

Munkássága során szociográfiákat, ifjúsági regényeket és történelmi ismeretterjesztő műveket közölt, 2002-ben Táncsics Mihály-díjat kapott.

2016.08.30 14:12MTI

Életének 74. évében rövid betegség után elhunyt Kósa Csaba író, újságíró, a Magyar Újságírók Közösségének (MÚK) elnöke - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.

A MÚK Kósa Csabát saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkedik.

Kósa Csaba a Magyar Újságírók Országos Szövetsége újságíró-iskolájának elvégzését követően 1962-től az Esti Hírlap, 1973-74-ben a Népszava, 1974-1986 között a Magyar Vízgazdálkodás munkatársaként tevékenykedett. 1986-tól a Népszava irodalmi mellékletének szerkesztője, 1990-1993-ig a Magyar Fórum munkatársa, majd főszerkesztője volt. 1992-ben választották a Magyar Újságírók Közösségének elnökévé.

Munkássága során szociográfiákat, ifjúsági regényeket és történelmi ismeretterjesztő műveket közölt, 2002-ben Táncsics Mihály-díjat kapott.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.