Színház

Tizenegy bemutatót tart az évadban a Pécsi Nemzeti Színház

Hét nagyszínpadi és négy kamaraszínházi bemutatót tart az évadban a Pécsi Nemzeti Színház, ahol a hónap végére befejeződik a teátrum felújításának egyik eleme.

2016.08.25 05:30MTI

Rázga Miklós igazgató a keddi évadnyitó társulati ülés után arról számolt be, hogy az elmúlt évadban a teátrum kihasználtsága 95 százalékos volt és 30 százalékkal emelkedtek bérletbevételeik.

A színház az új évadban műsorra tűzi Woody Allen Játszd újra, Sam! című vígjátékát és Giuseppe Verdi Macbethjét, a Pécsi Balett színre viszi Ken Kesey Száll a kakukk fészkére című művét, Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéjét pedig decembertől láthatja a közönség a nagyszínházban.

Bemutatják még Eisemann Mihály, Zágon István és Somogyi Gyula Fekete Péter című operettjét, a Meseautó című zenés vígjátékot és Reginald Rose bűnügyi játékát, a Tizenkét dühös embert is.

A kamaraszínházi produkciók között szerepel Szűcs Zoltán Addikt című művének színpadi változata, amelynek ősbemutatóját októberben tartják. Műsorra tűzik még Bertolt Brecht A szecsuáni jólélek című színpadi játékát, valamint Anders Thomas Jensen Ádám almái című filmjének színpadi adaptációját. A kaposvári Csiky Gergely Színház Bagossy László mesejátékával, A sötétben látó tündérrel vendégszerepel októberben Pécsett.

Vincze Balázs, a Pécsi Balett igazgatója az évad egyik izgalmas produkciójaként emelte ki Bartók Béla A csodálatos mandarin és A fából faragott királyfi című műveiből készült előadást, amelynek bemutatóját a Pannon Filharmonikusok kíséretével jövő márciusban tartják a Kodály Központban.

A Pécsi Balett Bartók A csodálatos mandarin című művével Sanghajban képviseli Magyarországot november 2. és. 6. között. A produkciót október 7-én a Müpában láthatja a közönség - tette hozzá.

Gulyás Dénes, a Pécsi Nemzeti Színház zeneigazgatója beszámolt arról is, hogy a pécsi társulat Peter Scheffer Amadeusával vendégszerepel szeptember 11-én a budapesti Thália Színházban a Vidéki Színházak Fesztiválja keretében.

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), Pécs polgármestere elmondta, hogy augusztus végére felújítják a nagyszínház kupolafödémét, a díszletraktár födémrekonstrukciója pedig október közepére készül el. Mint felidézte: az önkormányzat 68 millió forintos gyorssegélyt biztosított a munkálatokhoz. Páva Zsolt jelezte: a színház vezetése figyelmet fordít az épület tartós - később csak nagy összegből korrigálható - romlásának megelőzésére.

Az évadismertetőt követően Páva Zsolt, Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora, Csizi Péter, a megyeszékhely fideszes országgyűlési képviselője, Nagy Csaba, a Baranya Megyei Önkormányzat közgyűlésének elnöke és Girán János (Fidesz-KDNP), Pécs alpolgármestere újságírók előtt premierbérletet váltott az évadra.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.