Népművészet

Minden este népmese - Mesetábort, mesefesztivált is szerveztek a nyáron

Tudományosan bizonyított, hogy a gyerekek fantáziája és szókincsük bővítése mellett az élet igazságos és igazságtalan történéseinek elviselésében is segít a népmesék megismerése.

2016.08.20 07:31MTI

Mesetábort, mesefesztivált és továbbképzéseket is szerveztek a nyáron a Minden este népmese című program keretében, amely az élőszavas mesélés hagyományának megőrzését és népszerűsítését szolgálja.

A Hagyományok Háza szervezésében, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) támogatásával zajló programról a Mesterségek Ünnepén tartott sajtótájékoztatón Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára hangsúlyozta: tudományosan bizonyított, hogy a gyerekek fantáziája és szókincsük bővítése mellett az élet igazságos és igazságtalan történéseinek elviselésében is segít a népmesék megismerése.

Felhívta a figyelmet arra, hogy idén nyáron a minisztérium 25 millió forintos támogatásával valósulnak meg programok országszerte a Hagyományok Háza és partnerszervezeteinek együttműködésével. Felidézte, hogy Százhalombattán népmesetábort szerveztek, Hajdúböszörményben határon túliak részvételével a mesetanítás módszertanával ismerkedhettek meg pedagógusok, de egy mobilapplikáció fejlesztésével is a népmese mind szélesebb körű ismeretét és megbecsültségét segítik elő.

A Hagyományok Házában az év végéig a rendezvények folytatódnak, szerveznek például közösségi mesemondást is - tette hozzá az államtitkár.

Elmondta, hogy a minisztérium által indított program a népmesékre, a népmesemondásra, a népmesei hagyomány élővé tételére hivatott. Rámutatott arra, hogy a mesének identitásteremtő funkciója van nemcsak egy nemzet számára, hanem az egyén számára is.

"Amikor a Hagyományok Házát 15 évvel ezelőtt létrehoztuk, az volt az alapkérdés, hogy miként lehet a hagyományos kultúrából minél több elemet élő módon átadni a holnapnak és megtartani a mának" - hangsúlyozta Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója, hozzátéve, hogy a minisztériumi támogatásból főként a metodikai munkát, a módszertani tevékenységet próbálják előmozdítani.

Agócs Gergely, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa felhívta a figyelmet arra, hogy a mese ugyanolyan improvizatív műfaj, mint a zene a tánc vagy a dal. "Arra vállalkoztunk, hogy a mese eredeti alakváltozatát megpróbáljuk rekonstruálni, de ezt az örökséget idős hagyományőrző mesterek tudásából, kézből kézbe is át tudjuk adni" - hangsúlyozta.

Mesemondó-tanfolyamok keretében több mint kétszáz embert képeztek, akik ma már országos mozgalmat építettek ki, és Százhalombattától Egerig konferenciákat, táborokat és különféle alkotói stúdiókat szerveznek - mondta el a tudományos munkatárs.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.