Vallás

Mohácsra érkezik a Szent Jobb a csatavesztés 490. évfordulóján

Augusztus 28-án egy napra Mohácsra érkezik a Szent Jobb, az 1526-os mohácsi vész 490. évfordulójára emlékezve.

2016.08.07 23:30MTI

"Idén 490 éve annak, hogy Mohácsnál az Oszmán Birodalom legyőzte a keresztény magyarokat" - idézte fel a pécsi egyházmegye közleménye, hozzátéve, a nemzeti ereklye ünnepélyes fogadására körmenetet tartanak a Duna-parti város Szepessy terén és a Püspöktemplomnál, este pedig a Fogadalmi templomnál búcsúztatják a Szent Jobbot.

A Széchenyi téri szabadtéri oltárnál Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek Udvardy György pécsi megyés püspökkel és az egyházmegye papságával mutat be szentmisét - írták.

A mohácsi vészről augusztus végén háromnapos közös rendezvényen emlékezik meg a baranyai városban a Magyar Katolikus Egyház, az egyházmegye, a város önkormányzata és a mohácsi nemzeti emlékhelyet fenntartó Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága.

A Szent Jobb, vagyis Szent István király mumifikálódott jobb keze a magyarság nemzeti ereklyéje, amelyet a budapesti Szent István-bazilikában őriznek.

Az egyházmegye közleménye kiemelte, hogy az ereklye Mohácsra érkezése kitüntetett jelentőségű: a csatában tragikus vereséget szenvedett "a hazáját, a Szent István-i keresztény örökséget, és a keresztény Európát védelmező magyar sereg".

Emlékeztettek arra, hogy a vereség az ereklye történetében is fordulópontot jelentett: a csatát megelőző évszázadokban a Szent Jobbot Szent László király bihari monostorának főoltárán őrizték. Az 1526-os ütközet után viszont az ereklye hosszas száműzetésbe kényszerült: kalandos úton Raguzába (a mai Dubrovnikba) menekítették, ahol domonkos szerzetesek vigyázták. Szent István jobbja csak a 18. században, Mária Terézia uralkodása idején kerülhetett vissza Magyarországra.

Az 1526. augusztus 29-én megvívott mohácsi csatában a Magyar Királyság 25 ezres serege került szembe az Oszmán Birodalom mintegy 60 ezres haderejével. A magyarok vereségével az ország három részre szakadt, és 150 évig tartó török hódoltság következett.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.