Örökségvédelem

Több mint háromszáz I. világháborús emlékmű újult meg két év alatt

"Feladatunk, hogy méltóképpen megemlékezzünk róluk, hiszen a 20. század történelme nem nyújtotta azt a lehetőséget, hogy folyamatosan emlékezzünk ezekre a hősökre és azokra, akik hőstettet hajtottak végre".

2016.07.28 15:47MTI

Több mint háromszáz I. világháborús emlékmű újult meg, valamint több kulturális rendezvény valósult meg az elmúlt két évben a Nagy Háború centenáriumi emlékév keretében - mondta el Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten.

"Szomorú emléknap van ma, hiszen 102 évvel ezelőtt ezen a napon indult el az I. világháború, vagy ahogy akkor hívták a Nagy Háború, amely teljes mértékben megváltoztatta az emberiség történetét" - fogalmazott az államtitkár az I. világháborús emlékév elmúlt két évének eseményeiről beszámoló csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

Hangsúlyozta: a két éve létrejött Centenáriumi Emlékbizottság pályázatainak köszönhetően eddig több mint 300 világháborús emlékmű újult meg. Emellett több mint kétszáz kulturális rendezvényt, 30 kötet megvalósulását és félszáznál több filmforgatókönyvet támogatott a bizottság 710 pályázaton keresztül. A központi keretből 596 millió forintot osztottak szét.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár és a Balassi Intézet a Nemzeti Múzeummal, Nemzeti Levéltárral és a Nemzeti Színházzal közösen folyamatosan kiemelt rendezvényeket valósítanak meg.

Hangsúlyozta, az emlékezés éve alatt a Centenáriumi Emlékbizottság további célja, hogy minden magyarországi I. világháborús emlékhely méltó állapotba kerüljön.

Felidézte, hogy Magyarország számára is nagy emberáldozatot követelt az első világháború: 662 ezren vesztették életüket, kétszer annyian mint a II. világháborúban elhunyt magyar katonaáldozatok. Mindezek mellett több százezren hadifogságba estek és megsebesültek.

"Feladatunk, hogy méltóképpen megemlékezzünk róluk, hiszen a 20. század történelme nem nyújtotta azt a lehetőséget, hogy folyamatosan emlékezzünk ezekre a hősökre és azokra, akik hőstettet hajtottak végre"- hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a II. világháború utáni kommunista időszak nem vállalta a történelmi folytonosságot és több I. világháborús emlékművet számoltak fel.

Gyutai Csaba, a Várkert Bazár ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, hogy az emlékév alkalmából egy éve nyílt Új világ született című kiállítás eddig több mint 19 ezer látogatót vonzott. Kiemelte, hogy a tárlat köré több tanulók számára szóló programot is szerveztek.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a napokban kezdődnek el a kiállítás bővítésének munkálatai, amely a tervek szerint novemberben nyílik az épület felső szintjein. Az új rész Magyarország viszonyrendszerét mutatja be a háborúhoz a trianoni időszakig.

Elmondta azt is, hogy az északi palotában augusztus 18-án a Kogart Alapítvánnyal közösen nyílik a Várkert Bazár új kiállítása, amely Pablo Picasso, Szalay Lajos és a szlovák Koloman Sokol műveiből.

Beszélt a Várkert Bazár Ember az embertelenségben elnevezésű új alkotói pályázatáról, amelyre minden korosztályból dalszerzeményekkel, különféle képzőművészeti alkotásokkal, filmekkel vagy írásokkal pályázhatnak az érdeklődők december 1-ig.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.