Music

Hofi Géza-dalokkal készül László Boldizsár vasárnapi koncertjére

Fehér Gábor mellett Abebe Dániel, alias Bebe lesz a partnere, a trió pedig alapvetően a Frank Sinatra, Dean Martin és Sammy Davis Jr. által alkotott híres Rat Pack formációt megidézve készül egy rendkívül változatos műsorral, amelynek jelentős részét Hofi Géza dalai teszik majd ki.

2016.07.13 16:12MTI

Egyebek mellett Hofi Géza dalaival készül László Boldizsár, azaz Boldi Az első 25 év című koncertjére, amely július 17-én, vasárnap este lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

Az énekes az MTI-nek hangsúlyozta: a Budapesti Nyári Fesztivál részeként megszervezett koncert nem törekszik átfogó képet adni egész eddigi pályafutásáról, mivel karrierje első 15 évét a Cotton Club Singers tagjaként töltötte, ezt az időszakot pedig már több más alkalmon felidézték az együttes egykori tagjai.

"A kezdetektől Fehér Gáborral képzeltem el ezt a show-t, és ha már ő adott volt, arra gondoltam, kipróbálnám egyszer, milyen ha csak pasik vannak a színpadon" - fogalmazott László Boldizsár. Hozzáfűzte: Fehér Gábor mellett Abebe Dániel, alias Bebe lesz a partnere, a trió pedig alapvetően a Frank Sinatra, Dean Martin és Sammy Davis Jr. által alkotott híres Rat Pack formációt megidézve készül egy rendkívül változatos műsorral, amelynek jelentős részét Hofi Géza dalai teszik majd ki.

A programot szvingbe átírt operadarabok is színesíteni fogják, emellett a tenorként is ismert László Boldizsár rengeteg geget, humort ígért a vasárnapi estére. Elárulta azt is, hogy a koncerten egy új dal is debütál: a "nagyon lírai és emelkedett hangvételű", szimfonikus kísérettel és elektronikus betétekkel is fűszerezett számot Hajós András és Dinyés Dániel írta.

"A dal kvázi egy önvallomás, amely szerint világ életemben gengszterrapper szerettem volna lenni, de az Isten nekem hangot adott, ezért nekem az éneklést kell képviselnem" - fogalmazott László Boldizsár. A dalból már készült stúdiófelvétel, a jövőben szeretnének egy klipet is forgatni hozzá.

Az énekes kitért arra is: ha egy dolgot kellene kiemelnie eddigi könnyűzenei karrierjéből, akkor az a Frank Sinatra dalaiból összeállított műsor lenne, amiből két koncert-DVD is megjelent 2002-2003-ban.


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.