Fesztivál

Szondi Várjátékok Drégelypalánkon

Drégelyvár 1552. évi ostromára és Szondi György várkapitányra emlékeznek szombaton a Nógrád megyei Drégelypalánkon, ahol hadijátékokkal és középkori forgataggal várják a látogatókat.

2016.07.07 00:30MTI

Pásztor Ildikó, a művelődési ház igazgatója elmondta: Drégely váránál délelőtt hadijátékokat rendeznek, felidézve azt a napot, amikor Ali pasa 1552. július 6-án több mint tízezer főnyi seregével megkezdte a vár ostromát. Szondi György és 146 főből álló serege megpróbált ellenállni, de rövid, öldöklő harc után a vár elesett.

A Bajvívó Magyarok Hagyományőrző Egyesület tart viselet-, ágyú- és fegyverbemutatót, párbajt és ostromot a várnál, amely az Országgyűlés határozata alapján 2012-től történelmi emlékhely.

Délután a vár alatti Sáferkúti tisztáson kezdődik meg a középkori forgatag. Történelmi harci bemutatók, íjászat, kézműves kirakodóvásár, az Apródok udvarában történeti játszóházi foglalkozások várják az érdeklődőket Drégelypalánkon.

A Szondi Kiállítótér és Turisztikai Központban az irodalomtörténeti kiállítás mellett bemutatatják a régészeti leletek tárát, a tájszobát és a pajtát, és levetítik a Szent sírhely és a Szondi legendája című filmeket. Előbbi Drégelyvár történetét, utóbbi a vár ostromát örökíti meg.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.