Fesztiválkörkép

Hol Volt, hol nem Volt - a 0.1 napon

Az idén 24 éves fesztivál több dologban is újított, ideje volt lecsekkolni. A nulladik napot egyértelműen a Petőfi Zenei Díj vitte.

2016.06.29 18:00ma.hu

Mikor a szombathelyi vasútállomáson húsz perccel az indulás előtt vártunk a vonatunkra, kicsit elbizonytalanodtunk, hogy biztos jó napon indultunk-e, mert rajtunk kívül másik négy ember nézett ki úgy, mint aki fesztiválra indul, sátrakkal, utazótáskákkal, de teljes bizonytalanság csak akkor kezdődött, mikor közülük az egyik pár, igaz, bár bizonytalanul, s az is lehet, hogy tévedésből, de a Tapolcára induló vonatra szálltak fel.

Ám hála istennek kétségeink hamarosan elszálltak, mikor öt perccel a vonat érkezése előtt már egy jó 30-40 fős társaság verődött össze a peronon, egyértelműen a VOLT-ra készülve.Nosza, induljunk.

Fotók: ma.hu

Röpke egy óra utazás után meg is érkeztünk kedvelt és kedves kisvárosunkba, Sopronba, ahol a vasútállomáson már hatalmas tömegek vártak, ki a buszra, ki a taxijukra, s volt akik már az illuminált állapotban eltűnt társukat keresték kétségbeesetten, mivel ahogy hallottuk, nála volt mindegyikük bérlete, ami a buliba való belépéshez elengedhetetlenül szükséges. Hamarosan mi is felértünk a fesztivál bejáratához, ahol a vártnál és elképzeltnél jóval nagyobb tumultus fogadott minket, az emberek már az oldalsó bekötőúton is hosszú sorokban várakoztak.

Odabent tipikus 0. napi hangulat uralkodott, a megérkezettek fáradtan lézengtek, az érkezők enerváltan vonszolták maguk után cuccaikat. A bódék többsége még aludt, az óriáskerék sem állt még igazán készen. A tűző naptól menekülve az emberek az árnyékban bontogatták az első söröket, keverődtek a rozé fröccsök, és igazából szimplán csak élvezték, hogy újra itt lehetnek.

FluorTomiiii

Az este főrésze, amely miatt rengetegen váltottak a mai napra is jegyet, bérletet, egyértelműen a Petőfi Zenei Díj gála volt. Maga a díj egy Petőfi Sándort ábrázoló szobor, kezében egy mikrofonnal. A jelölés alapja a Petőfi Rádión 2015. március 1. és 2016. március 1. között legtöbbet játszott 150 magyar dal volt. Az átadások között többek között néhány perces műsorral megénekeltette a közönséget a belga Lost Frequencies, a Punnany Massif, a Margaret Island, Kis Grofó, Rúzsa Magdi, a Quimby, a Wellhelo és Szabó Balázs és bandája is.

Az év koncertje díjat Ákos húzta be a tavalyi dupla arénásért, míg a Halott Pénz megkapta az év dala, az év együttese díjat, és a Wellheloval közösen nyerték el az év videóklippje címet is az Emlékszem Sopronban dalukért. Már tavaly is ez volt, és idén is ez a fesztivál hivatalos himnusza.

Az év női előadója Rúzsa Magdi, férfi kategóriában ugyanezen elismerést Szabó Balázs vehette át.

Az év felfedezettje díjon a Fran Palermo és Freddie megosztozott, az év DJ-jének Karanyit választották, az első Életműdíjat pedig Bereményi Géza író, dramaturg, filmrendező, dalszövegíró kapta. Az átadások végén a közönség a Wellhelóval tombolhatott még egy nagyot.

Bár ez a zenei díj újításnak számít a fesztivál történetében, mint sátorozók egy számunkra sokkal lényegesebb dolgot kell kiemelnünk. Ismeri az érzést, amikor a teljes sötétségben próbálja megtalálni a sátrát? Már ha olyan állapotban van, hogy tudja, merre keresse. Gyönyörűeket lehet esni a kifeszített sátor kötelekben, nem beszélve arról, hogy az sem túl boldog, akinek a fejére lépünk. Ezúton köszönjük a VOLT-nak, hogy idén a kemping területén felszereltek a fákra karácsonyfaégőket. Igaz, egyesek a fenyőfát hiányolták, de a fák törzsei között kifeszített óriási fényköteg igazi biztos pont az éjszakában. Nem mellesleg hangulatos is. Szomszédaink valószínűleg csak ennek köszönhetően nem hozzánk estek be aludni, ugyanis már délután háromkor olyan hangerővel üvöltötték, hogy a "Földmérők a faszagyerekeeek", hogy simán elnyomták a nagyszínpadot is.

A következő napnak újult erővel vágunk majd neki, a nagyszínpadot a 25 éves Quimby fogja főidőben birtokolni, előtte a 30y melegít be, utána pedig meglessük Paul Kalkbrennert is.

Kis Grófo énekeltet


Buli vaaaan


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.