Programajánló

Kárpátalján kezdett koncertkörutat Pál István Szalonna és bandája

Az Állami Népi Együttes kísérő zenekarának koncertkörútján részt vesz a Técsői Banda, Aknaszlatináról Simon Ion és zenekara, valamint Husztközről (Nanovo) Oleksza Truzsanszkij az együttesével.

2016.06.29 03:30MTI

Tíz helyszínt érintő, háromrészes koncertturnét kezdett kedden Kárpátalján a Magyar Állami Népi Együttes kísérőzenekarát vezető Pál István Szalonna és bandája, amely a kárpátaljai nemzetiségek zenei hagyományait őrző helyi zenekarokkal közösen lép fel a térség hegyvidéki településein.

A turné első állomásán, a Tisza forrásvidékén található Kőrösmezőn (Jaszinya) adott koncert előtt Pál István Szalonna az MTI-nek elmondta: az elmúlt másfél évben sikerült a Magyar Állami Népi Együttessel egy olyan, a Kárpátok vidékén élő népek zenéjét és táncait bemutató műsort elkészítenünk Megidézett Kárpátalja - Hágókon innen és túl címmel, amelyet egyaránt szívükbe zártak magyarok, ukránok, ruszinok, zsidók és cigányok egy évvel ezelőtti, Kárpátalja és Nyugat-Ukrajna számos városát és Kijevet érintő fellépéseinken.

"Erre a sikersorozatra alapozva kezdtünk most koncertkörutat az Állami Népi Együttes tagjaiból álló zenekarommal Kárpátalján a Miniszterelnökség Grezsa István kormánybiztos vezette Kárpátaljáért felelős kormánybizottság támogatásával" - tette hozzá.

A zenekarvezető kifejtette: "Kárpátalja tíz helyszínén adunk helyi hagyományőrző zenészekkel közösen - felváltva és együtt - egy-egy órás műsort. Fellépéseinkkel azt szeretnénk bemutatni, hogy a Kárpátalján élő különböző nemzetiségek a kultúra terén is milyen szépen tudnak egymás mellett élni, és a többi közösség kultúrájára hatni".

Pál István Szalonna és bandája három szakaszból álló, elsősorban hegyvidéki településeket érintő kárpátaljai turnéja a júniusban adott három koncert után júliusban, majd szeptemberben folytatódik, és Ungváron zárul szeptember 9-én a megyei filharmónia épületében bemutatott műsorral. Az Állami Népi Együttes kísérő zenekarának koncertkörútján részt vesz a Técsői Banda, Aknaszlatináról Simon Ion és zenekara, valamint Husztközről (Nanovo) Oleksza Truzsanszkij az együttesével.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.