Június 3-4.

Koncertek, gyermekszínház és főzőverseny is lesz a IX. Országos Sillerfesztiválon

Szabó Balázs Band- és Péterfy Bori & Love Band-koncert is lesz az Országos Sillerfesztiválon, amelyet kilencedik alkalommal rendeznek meg Pakson június 3-4-én.

2016.05.31 00:30MTI

A borversenyre már most száznál több mintát neveztek mintegy negyven településről, de a jelentkezéseket a rendezvény kezdetéig fogadják.

A péntek délelőtti bírálatra 70 borbíró kapott meghívást, akik két első helyezést hirdetnek: a legjobb sillerbor és a legjobb paksi siller kap majd elismerést.

Polgár Zoltán, a Sárgödör Téri Présháztulajdonosok Egyesületének alelnöke azt mondta, tavaly 234 siller bor került a zsűri elé, most is hasonló mezőnyre számítanak. Érkeznek borbírók Szlovákiából, Erdélyből, Szerbiából és Németországból is. Mostanáig Villánytól Egerig hozzávetőleg 130 mintát neveztek.

Szombat délután a nagyközönségnek is lehetősége lesz megkóstolni a 100 legjobb sillert. Délelőttre tartják a nemzeti és tájjellegű ételek főzőversenyét.

A sillerfesztiválra sztárfellépőket hívtunk, és több újdonsággal is készülünk - közölte Tell Edit, a Csengey Dénes Kulturális Központ igazgatója. Utóbbira példaként a szombat délelőtti Prés(szín)házat említette. A Sárgödör térn több présházában alkalmi színházat rendeznek be, ezekbe várják szombaton délelőtt elsősorban a gyerekeket, akik láthatják egyebek mellett a Lúdas Matyit és Az aranyszűrő bárányt. A székely menyecske meg az ördög című népmesét bábokkal, A falánk kiskakast marionett bábokkal adják elő.

Szabó Balázs Bandája pénteken este lép színpadra, másnap ugyanebben az időpontban Péterfy Bori & Love Band-koncert lesz. A kulturális programok tekintetében a fesztivál első napjára a hagyományápolás lesz jellemző, fellép Berta Alexandra és Barátai, a Dunaföldvári Ördögszekér Táncegyüttes, végül Szabó Balázs Bandája után Folkkocsma zárja a napot a Násfa együttessel.

Szombat este Péterfy Bori & Love Band előtt a Pro Artis Wind Band és a PISTIEST együttes szórakoztatja a közönséget.

Mindkét nap lesz kézműves és termelői áruk vására, szombaton Palacsintázó és Szörpintő sátor. Utóbbihoz jótékonysági kezdeményezés társul: a becsületkassza bevételéből hátrányos helyzetű gyerekeket szeretnének színházi élményhez juttatni a 2016/17-es évadban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.