Programajánló

Kezdődik a Református Zenei Fesztivál

A koncertek mellett kórustalálkozó, kerekasztal-beszélgetések és kézműves vásár is várja az érdeklődőket a Ferencvárosban.

2016.05.27 08:18MTI

Ma kezdődik a XIII. Református Zenei Fesztivál, amelyen a koncertek mellett kórustalálkozó, kerekasztal-beszélgetések és kézműves vásár is várja az érdeklődőket a Ferencvárosban.

A Magyar Honvédség Légierő Zenekara rézfúvós térzenével, a Tázló együttes csángó népzenével szórakoztatja a közönséget. A diák-tanár menet a Kálvin térről a Bakáts térig tart, ahol Steinbach József dunántúli református püspök hirdet igét.

Fellép a Muzsikás, a Vujicsics és a Sebő együttes, a kárpátaljai BorzsaVári népzenekar, valamint Pál István Szalonna és bandája. A kerekasztal-beszélgetésen mások mellett Bogár László közgazdász professzor vesz részt. A zsoltáros fáklyás menet a Ráday utcán át a Kálvin térre érkezik a Cantores Ecclesiae rézfúvós együttessel, a Kálvin téri református templomban Szabó István református püspök hirdet igét a Kaláka együttes közreműködésével. Az éjszakai csángó táncháznak a Lónyay Utcai Református Gimnázium ad otthont.

Szombaton kórustalálkozót rendeznek az Ádám Jenő Zeneiskola Koncerttermében, a Nyitott templom elnevezésű rendezvényen a Kálvin téri református templomban Balogh Lázár, Gyimesi Bence, majd Kovács Botond Árpád orgonál, emellett kriptalátogatáson vehetnek részt a látogatók. A Lónyay Utcai Református Gimnáziumban papgyerek találkozót tartanak, a Bakáts téren a Tekerős Barátok, a BorzsaVári népzenekar és a BlackBirds zenél, az Invocatio Musicalis zsoltárfeldolgozásokat és filmzenéket ad elő.

A Magyar Nemzeti Múzeum kertjében ének- és igeszolgálat várja a közönséget, a Ráday utcai kerekasztal-beszélgetésen Praznovszky Mihály irodalomtörténész és ifjabb Heimann Zoltán borkóstoló vesz részt. A napot a Bartók Béla Konzervatórium szimfonikus koncertje a Kálvin téri református templomban, valamint a Parapács Zenekar, a Fölszállott a páva résztvevői és a Misztrál együttes Bakáts téri fellépése zárja.

A fesztivál zárónapján, vasárnap ünnepi zenés istentiszteleteket tartanak a budapesti gyülekezetekben vidéki és határon túli kórusok szolgálatával. A Bakáts téren a Keep Floyding, a Djabe együttes, a Varga János project és az Ismerős Arcok ad koncertet. Vedres Csaba (orgona) és Gyermán Júlia (hegedű, ének) műsora a Ráday utca 28. szám alatt várja a közönséget, a kerekasztal-beszélgetés vendége Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus. A Központi Református Kórus debütáló koncertjét a Kálvin téri református templomban rendezik.

A fesztivál mindhárom napján várja az érdeklődőket a Biblia Múzeum és a Bibliás Könyvesbolt, valamint a kézműves vásár.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.