Programajánló

Munkácsytól Tóth Menyhértig címmel nyílt kiállítás Hódmezővásárhelyen

Munkácsytól Tóth Menyhértig címmel nyílt a Kovács Gábor Gyűjtemény remekműveiből összeállított kiállítás a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban vasárnap.

2016.05.23 02:30MTI
MTI/Rosta Tibor

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, a térség országgyűlési képviselője megnyitójában úgy fogalmazott, Kovács Gábor megkerülhetetlen alakja a 20. századi magyar műgyűjtés történetének, a művészeti élet, a műpártolás megszervezése, a kortárs művészek megsegítése, a magyar értékek összegyűjtése érdekében végzett munkája miatt.

Kovács Gábor látta meg elsőként, mekkora szükség van a második háború előtti műgyűjtés hazai hagyományainak folytatására, talán elsőként ismerte föl annak fontosságát, hogy amije van, azt meg kell osztani másokkal, meg kell mutatnia a nagyközönségnek. Ma, amikor hiány van nagyvonalúságból, szépségből, tisztességes emberi kapcsolatokból ez példamutató - mondta a politikus.

Kovács Gábor, a KOGART alapítója kifejtette, egy magángyűjtő nem a muzeális műtárgyakat vásárolja, hanem azokat, melyek megérintik a lelkét. Gyűjtemény képeit a fény, a meleg színek, a szépség és a harmónia jellemzik - tette hozzá.

Felidézte, 1991-ben, amikor elkezdett olyan képeket venni, amelyek tetszettek neki, nem gondolta, hogy gyűjteményt fog létrehozni. Élete első aukcióján kikiáltási áron szerezte meg Pál László egy festményét, akkor világossá vált előtte, a csúcsminőségű magyar műtárgyak elérhetőek számára, a védett képeket ugyanis senki nem vette, mert nem lehetett külföldre vinni.

A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány és a Tornyai János Múzeum közös kiállításának anyaga végigvezeti a látogatót a magyar piktúra talán legizgalmasabb fél évszázadán. A 19. század végétől a második világháborúig tartó évtizedekben a magyar művészet szinte párhuzamosan fejlődött a nyugat-európai, elsősorban a francia és a német festészettel. A tárlat szinte hiánytalanul reprezentálja a 19. század realista tájábrázolásától a nagybányai iskola plein-air festészetén keresztül, a 20. század első évtizedeinek különféle izmusaiba torkolló fejlődési ívet. A július végéig megtekinthető kiállításon helyet kaptak a kollekció kivételes értékű gyöngyszemei, Vaszary János, Kádár Béla, Tóth Menyhért és Péreli Zsuzsa életművének válogatott darabjai is.

MTI/Rosta Tibor


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.