A remény és a béke üzenete

Bachtól visszhangzott a kivégzések helyszíne

A remény és a béke üzenetét hirdették a palmürai emlékkoncerten.

2016.05.06 12:28ma.hu

Az Iszlám Állam robbantásai és kivégzései után klasszikus dallamok csendültek fel a szíriai Palmüra lebombázott amfiteátrumában csütörtökön. Az egyik legismertebb orosz karmester, Valerij Gergijev vezényelte zenekar Bach, Prokofiev és Shchedrin műveit keltette életre a második században épült római színház romjai között - írja a Hirado.hu.

Oroszország komolyzenei koncerttel emlékezett meg az Iszlám Állam szíriai áldozatairól Palmüra városának római színházában. Ez a második században épült római amfiteátrum volt a helyszíne az Iszlám Állam 2015-ös produkciójának is, melyben 25 embert végeztek ki a dzsihadisták.

A klasszikus dallamok a földig rombolt város látképének aláfestéseként hátborzongató összképet nyújtottak a televíziós felvételeken.

A szentpétervári Mariinszkij Színház zeneigazgatója és a Londoni Szimfonikusok első karmestere, Valerij Gergijev színháza Szimfonikus Zenekarával utazott Szíriába a különleges emlékkoncertre.

Gergijevet Putyin elnök támogatójaként tartják számon, 2014-ben is Putyin mellé állt a Krím-félsziget bekebelezésekor.

A Russia Today egyórás felvételt készített a koncertről:

Nem mindenki bízik az oroszokban

A palmürai koncert megszervezésével a BBC News értékelése szerint Oroszország meg akarja mutatni a világnak, hogy beavatkozása békét és stabilitást biztosít Szíriának és segít megmenteni a világörökséghez tartozó Palmürát is.

Nyugati politikusok azonban továbbra is gyanakodva tekintenek az orosz szándékokra. Moszkvát az a vád érte, hogy nem tesz eleget a szíriai kormányerők megfékezésére. Az oroszok azonban a vádakat tagadva az amerikaiakat hibáztatják, amiért nem vetik latba a befolyásukat a szíriai ellenzéknél a harcok megszüntetésére.

A szentpétervári Mariinszkij Színház szimfonikus zenekara Valerij Gergijev karmesterrel a palmürai amfiteátrumnál adott hangverseny végén (Fotó: MTI/EPA/Szergej Csirikov)


Márciusban foglalták vissza a várost az Iszlám Államtól

A szíriai kormány hadserege az orosz légierő támogatásával márciusban foglalta vissza az UNESCO világörökségi listáján szereplő ókori romvárost az Iszlám Államtól.

Az Iszlám Állam Palmüra tízhónapos megszállása alatt számos történelmi emléket elpusztított. A dzsihádisták két kétezer éves templomot, diadalívet és toronysírokat romboltak le. Szerencsére azonban az ókori város romjainak zöme érintetlen maradt.

AZ UNESCO szakértői bizottsága április végén ismertette gyorsjelentését Palmüra állapotáról, amelyben úgy fogalmazott: az Iszlám Állam fegyveresei okozta súlyos károk ellenére az ókori romváros nagy részén megőrizte korhűségét és integritását.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.