Programajánló

Tizenegy bemutatót tervez a Nemzeti Színház a jövő évadban

Öt nagyszínpadi bemutatót, összesen 11 premiert tervez a jövő évadban a Nemzeti Színház, ahol Valerij Fokin, Árkosi Árpád, Bozsik Yvette, Kiss Csaba, Viktor Rizsakov és Zsótér Sándor is rendez.

2016.05.05 04:33MTI

A színház szerdai sajtótájékoztatóján az igazgató - aki a jövő évad négy előadását rendezi - elmondta: a költői színház eszményképe mentén működnek továbbra is, szeretnének nagy szenvedélyeket, emberi érzéseket ábrázolni és újra színpadra állítani a hősöket. Mint mondta, a bemutatók fele ősbemutató. "Ez egy nagyon bátor évad" - jegyezte meg.

Kiemelte: szoros együttműködés alakul ki az Eugenio Barba vezette Odin Színházzal, amely meghívta a társulatot Holstebróba, ahol a János vitéz című előadást játsszák több alkalommal szeptember végén, le is fordítják dán nyelvre a művet. Az Odin Színház következő bemutatóját a Nemzeti Színházban tartja októberben.

A nagyszínpadon október 7-én Valerij Fokin, a szentpétervári Alekszandrinszkij Színház vezetője rendezésében A krokodilus címmel Dosztojevszkij-művet mutatnak be. A próbák már megkezdődtek és júniusban is zajlanak.

Szintén megkezdték már a munkát az 1956-os forradalom évfordulójára készülő Tóth Ilona című előadással. A rendező hozzátette: a tragikus sorsú hős története várhatóan sok érzelmet fog kiváltani, sok vitát fog szülni. Szilágyi Andor művének bemutatója október 21-én Varsóban lesz, a budapesti bemutatót 25-én tartják. A címszerepet játszó Kiss Andrea mellett olyan színészek játszanak a darabban, mint Mécs Károly, Csurka László, Dózsa László és Bodrogi Gyula, akik maguk is megtapasztalták a forradalom napjait. Személyes jelenlétük izgalmas igazságot ad az előadásnak - tette hozzá a rendező.

Branislav Nusic A miniszter felesége című darabját Árkosi Árpád rendezésében tűzik műsorra december 16-án.

Bozsik Yvette rendező-koreográfus az új évadban is visszatér a Nemzeti Színházba: Michel de Ghelderode Képek Assisi Szent Ferenc életéből című művét 2017. február 24-én mutatják be, a címszerepben Bakos-Kiss Gáborral.

FB official

Vidnyánszky Attila rendezésében tűzik műsorra a Csíksomlyói passiót 2017 március 10-én. A zenés produkcióban szinte az egész társulat részt vesz.

A Gobbi Hilda Színpadon Ingmar Bergman Szenvedély című művét állítja színpadra Kiss Csaba október 15-i premierrel. A rendező elmondta: Ingmar Bergman a társas kapcsolat mélységeit, konfliktus-zónáit mutatja be plasztikusan, mindenki számára érthetően.

Ivan Viripajev Részegek című darabját Viktor Rizsakov rendezi, a bemutatót november 19-én tartják.

Katona József Bánk bán című művét Vidnyánszky Attila állítja színpadra, aki elmondta: ez negyedik "találkozása" a művel, amelyet ezúttal kis térben, a stúdiószínpadon rendez 2017 májusi bemutatóval.

A Gulág virágai címmel Földes László Hobo szereplésével Vidnyánszky Attila rendezésében készül előadás 2016 őszén. Zsótér Sándor rendezésében Euripidész Hippolütosz című művét 2017. április 9-én mutatják be Törőcsik Mari szereplésével. A Bajor Gizi Szalonban folytatódik az önállóestek sora: Nagy Mari Colm Toibin Mária testamentuma című művét játssza.

A hamarosan záruló évadot értékelve Vidnyánszky Attila úgy fogalmazott: "nagyon gazdag és eseménydús évadon vagyunk túl". Hangsúlyozta: a teátrum nyitott színházként működik, a repertoár csaknem felét befogadott produkciók adják, három év alatt több mint 60 társulat, köztük a vidéki színházak többsége mutatkozott be a Nemzeti Színházban.

Kiemelte: ez lesz a színház történetének második legnézettebb évada, az idén a tavalyinál magasabb, 120 ezres nézőszámot várnak. Mint mondta, már létezik egy közönségréteg, amely kíváncsi az előadásaikra, elfogadja a rájuk jellemző megszólalási módot.

A nemrég zárult, harmadik alkalommal megrendezett Madách Nemzetközi Színházi Találkozóra (MITEM) visszatekintve elmondta, hogy 13 ország 22 előadását láthatta a közönség, a rendezvény a legszínesebb és kiteljesedettebb formában valósult meg és a társulatok visszajelzései is pozitívak voltak. Jövőre is biztosított a MITEM megszervezéséhez szükséges összeg és terveik szerint Silviu Purcarete Faustját szeretnék elhozni - emelte ki Vidnyánszky Attila.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.