Hagyomány

Tojásfestő versennyel indulnak a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum húsvéti programjai

A Baranya megyei Zengővárkonyban működő Míves Tojás Múzeum fennállásának 16. évfordulójára rendezendő ifjúsági tojásfestő versennyel veszi kezdetét az intézmény idei húsvéti programsorozata március 20-án, virágvasárnapon.

2016.03.14 01:28MTI

Nienhaus Rózsa, a múzeum vezetője az MTI-vel közölte, hogy a három legtehetségesebb 10 és 15 év között tojásfestőt jutalmazzák a versenyen.

A látogatóknak emellett az ünnepre szánt tojások elkészítésében a nagyhéten hétfőtől péntekig 10 és 18 óra között gyakorlott tojásfestők nyújtanak segítséget. Minden nap tartanak tojásdíszítő bemutatókat, amelyeken a tojásírás, a tojáskarcolás, virágvasárnaptól szerdáig pedig a tojáspatkolás technikáit mutatják be a nagyközönségnek - számolt be a programokról Nienhaus Rózsa.

A múzeum ünnepi rendezvényinek látogatói megismerkedhetnek a hímestojás-minták felhasználásával készített játékokkal és hagyományos locsolóverseket is tanulhatnak.

Nienhaus Rózsa felhívta a figyelmet arra, hogy a településen húsvét hétfőn népviseletbe öltözve mennek a délelőtti istentiszteletre a Zengővárkonyi Népiegyüttes tagjai, akik 15 órától Húsvéti locsoló című műsorukkal köszöntik a múzeumba érkezőket.

A Míves Tojás Múzeum egyedülálló gyűjteményét 2000-ben a zengővárkonyi tájház pajtájában nyitották meg, a gyűjtemény mintegy 2400 kiállított és további 2100, tárlókban őrzött darabot tartalmaz.

Az intézmény anyagának különleges darabjai közé tartoznak az úgynevezett utaveszett, a hucul mintás, a karcolt, a bőcsi írott, a viaszlevonatos, a temperával festett, a patkolt, a mag- és szalmarátétes és egyebek mellett a dróttal díszített tojások is.

A múzeum rendkívül népszerű, évente átlagosan több mint 11 ezren keresik fel és Magyarország mellett számos európai országból, valamint Ausztráliából, Afrikából, Kanadából, Japánból, Kínából Oroszországból és az Egyesült Államokból is volt már látogatója.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.