Fesztivál

BTF - Snétberger Ferenc új koncertlemezét mutatja be

Az In Concert címmel a napokban megjelenő, a több mint két évvel ezelőtt adott budapesti szólókoncertje anyagából válogató CD-jét mutatja be Snétberger Ferenc gitárművész április 15-én a Zeneakadémia nagytermében, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében.

2016.03.10 22:30MTI

"2013 decemberében pályafutásom 30. évfordulóján adtam szólókoncertet a Zeneakadadémián, ez jelenik meg. Azért csak most, mert az elmúlt időszakban a Snétberger Zenei Tehetség Központ nagyon sok energiámat és időmet lekötötte, közben folyamatosan koncerteztem, és nem igazán volt időm foglalkozni a felvett anyaggal" - mondta a Berlinben élő gitárművész.

Mint felidézte, a 2013-as koncertet a rangos német kiadó, az ECM rögzítette, ami azért is érdekes, mert a cég ritkán ad ki élő felvételeket, ráadásul náluk ez a bemutatkozó anyaga.

Az In Concert kilenc tételből áll, a zenei világ rendkívül sokszínű, minden megtalálható benne, amiből a gitáros saját hangja összeáll: a klasszikus zenei örökség (leginkább Bach), a roma hagyomány, a dél-amerikai zene, a flamenco, a dzsessz és még sok minden más. Felhangzanak olyan dallamok, amelyeket korábban Markus Stockhausen trombitással duóban, Arild Andersen bőgőssel és Paolo Vinaccia ütőssel trióban játszott, a lezárás a híres Over the Rainbow motívumból indul ki. A főszerep pedig természetesen az improvizációé.

"Nagyon sok zenei kultúra befolyásol és segít a saját muzsikámban, függetlenül attól, éppen mit játszom. Nehéz kialakítani egy egyéni stílust, amiről az embert megismerik. A CD-n hallható minden darab egy létező kompozícióból, ismert témából indul ki, és utána jön az improvizáció. Előre leírom magamnak egy papírra, hogy tervezem a koncertet. A darabokról egy-egy szót, mondatot vagy hangnemet jegyzek csak le, nekem ez a mankó" - fejtette ki az 59 éves Kossuth- és Liszt-díjas zeneszerző, előadóművész.

Kitért arra, hogy egy szólókoncert rendkívül nagy kihívást jelent számára, egyfajta meditációt, amelyre mentálisan és fizikailag is nehéz felkészülni. Hozzátette: akkor érzi azt, hogy a dolgok rendben mennek és a közönség elégedett, ha közben ő is jól érzi magát. "Elsősorban fejben kell ott lenni, persze minden nap gyakorolok is, anélkül nem megy. Ha valamilyen formációval lépek fel, ott picit könnyebb, mert a kollégákkal figyelünk egymásra, a közös játékra".

Április 15-én újra egy szál gitárral lép a közönség elé. "Szeretem a Zeneakadémia fényeit, mert segítik a szükséges atmoszféra kialakulását. Egy akusztikus gitárt nem egyszerű úgy kihangosítani, hogy finoman betöltse a termet, de nagyszerű segítőim vannak. Gitárt mindig két hasonlót viszek a koncertjeimre, de mindig egy hangszeren játszom végig, a másik csak tartalék, ha valami történne".

Snétberger Ferenc elmondta, hogy a BTF-esten valószínűleg eljátssza a mintegy egy óra hosszú In Concert CD-n szereplő valamennyi tételt, a program másik felében pedig korábbi és újabb darabok egyaránt szerepelnek.

Beszámolt arról, hogy legfrissebb dzsesszformációjával, a Snétberger/Jormin/Baron trióval is hamarosan megjelenik egy stúdióalbuma az ECM-nél. "Manfred Eicher, a kiadó alapítója segített, hogy régi nagy álmom megvalósuljon, és együtt zenélhessek Joey Baronnal, a fantasztikus amerikai dobossal. A svéd bőgős, a szintén ismert Anders Jormin jó ideje a német kiadónál dolgozik".

A gitáros kérdésre válaszolva elmondta, hogy hamarosan indul a hátrányos helyzetű, elsősorban fiatal roma zenészeket felkaroló, 2011-től működő sikeres felsőörsi Snétberger Zenei Tehetség Központ újabb 12 hetes kurzusa. Hozzátette: tavaly úgy látszott, veszélybe kerül a képzés folytatása, de az Emberi Erőforrások Minisztériuma azóta vállalta, hogy biztosítja az iskola működtetését.

A Snétberger Zenei Tehetség Központ diákjainak tanévzáró koncertje április 3-án lesz a MOM Kulturális Központban, a névadó közreműködésével.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.