Július 22-31.

A Nemzeti Színház is önálló helyszínt kap a Művészetek Völgyében

Népszerű hazai előadókkal, nemzetközi zenészekkel és kortárs képzőművészekkel is találkozhatnak a látogatók a Művészetek Völgyében, Taliándörögdön, Kapolcson és Vigántpetenden július 22. és 31. között; a fesztiválon először indít saját játszóhelyet a Nemzeti Színház.

2016.03.09 00:30MTI

Oszkó-Jakab Natália, a rendezvénysorozat program- és marketingigazgatója elmondta, hogy a Nemzeti Színház völgybeli játszóhelyén minden nap más darabra ülhetnek be a fesztiválozók. Az ettől függetlenül működő Színház Színpadon fellép mások mellett Mácsai Pál, Szirtes Edina Mókus, a Forte Társulat, a Maladype és a Tünet Együttes - fogalmazott, hozzátéve, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem jelenlegi és végzett hallgatói színházi előadásokkal, drámafoglalkozásokkal, bábelőadásokkal, filmvetítésekkel készülnek.

Oszkó-Jakab Natália beszélt arról is, hogy az idén önálló udvart vezet többek között Harcsa Veronika, a Modern Art Orchestra, a Momentán Társulat, a Tilos Rádió, valamint a Kaláka együttes.

A programigazgató kitért arra, hogy Budapest International Documentary Festival csapata a legfrissebb dokumentumfilmeket hozza a Művészetek Völgyébe.

A könnyűzenei nagyszínpadon fellépnek a Nagy-Szín-Pad tehetségkutató döntősei, Lajkó Félix hegedűművész, a Hiperkarma, a The Kolin, az Ocho Macho, az Elefánt, a Kiscsillag, Palya Bea, az Irie Maffia, a Brains, a Paddy and the Rats, az izraeli bőgős Avishai Cohen, valamint Harcsa Veronika meghívottjaként az Erik Sumo Band.

Hobo előadóestjeit és a Modern Art Orchestra (MAO) szerzői estjeit közös színpadon láthatja a közönség tíz napon keresztül. A Fonó Budai Zeneház, a Folk Udvar és a Muharay Udvar a népzene és a néptánc kedvelőit várja - foglalta össze Oszkó-Jakab Natália.

A fesztivál ideje alatt az Art Moments képzőművészeti kiállításai zajlanak majd a kapolcsi kastélyban, mely bemutatkozási lehetőséget nyújt a feltörekvő és a már ismert hazai képzőművészek számára kiemelve a kortárs képzőművészetet a megszokott múzeumi környezetből.

A fesztiválon jellegzetes helyi ételek, előadások, workshopok, filmvetítések és élménytúrák is lesznek - fűzte hozzá a programigazgató.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.