Programajánló

Pénteken indul a Balatonfüredi Tavaszi Fesztivál

Március 11-én kezdődik a Balatonfüredi Tavaszi Fesztivál, amelyen megidézik az 1848-49-es forradalom és szabadságharc időszakát, és amelynek ezúttal része lesz a Hamvas-napok programsorozata is.

2016.03.07 01:30MTI
Facebook esemény

Kéry Kitti, a fesztivál főszervezője, a balatonfüredi Kisfaludy Színház igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a tavaszköszöntő családi fesztiválon felidézik a szabadságharc eseményeit, reformkori sétát tehetnek az érdeklődők Praznovszky Mihály irodalomtörténész és Tóth Loon színművész vezetésével, és irodalmi műsorral fűszerezett ebédre, "pörköltészetre" is várják a vendégeket.

Március 14-én Sebestyén Márta népdalénekes reformkori műsorát hallgathatják meg az érdeklődők, majd a fáklyás felvonulást követően a Pilvax irodalmi kávéház vendégei lehetnek, ahol 1848-as versekből és anekdotákból hallhatnak egy csokorra valót. Március 15-én Forradalmi haddelhadd címmel a Balatonfüred Néptáncegyüttes műsorát láthatják a közönség, Balatonfüred Város Vegyeskara és a Verbunk Veszprém Népi Koncertzenekar pedig 1848-as katonadalokat, Kossuth-nótákat ad elő.

A fesztivál első napján, március 11-én a Katáng együttes kelta, magyar és balkán népzenét játszik, másnap a Harlekin Bábszínház Pirosmalac című bábjátékával várják a legkisebbeket, este pedig a komolyzenéé lesz a főszerep: a Mendelssohn Kamarazenekar és a debreceni Kodály Kórus lép színpadra. Március 13-án Bereményi Géza A Hídember című filmjéről beszél Hábermann Jenő, az alkotás producere és Eperjes Károly, a film főszereplője.

Március 18-án és 19-én rendezik meg a Hamvas Béla Kossuth-díjas író, filozófus előtt tisztelgő Hamvas-napokat. Mint Cserép László, a Hamvas Béla Asztaltársaság titkára a programot ismertetve elmondta, a Hamvas-napokat megnyitó emlékünnepséget követően Sárközy Miklós, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezetője a magyar-iráni kapcsolatok ezer éves történetéről, Horváth Róbert vallásfilozófus pedig a klasszikus perzsa költészetről tart előadást. Bemutatják Hamvas Béla Nehéz nem szatírát írni című könyvét, valamint a Tempevölgy legfrissebb számát, és átadják a Sava Babic-emlékdíjat is.

Másnap a Vaszary Galériában két kiállítás is nyílik: Egy önéletrajz címmel Jovánovics György Kossuth-díjas szobrászművész alkotásait, Pusztán fekete vonalakkal címmel pedig a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből származó Dürer-metszeteket láthat a közönség. A Hamvas-napok és egyben a Füredi Tavaszi Fesztivál a Golestan együttes világzenei koncertjével zárul az Anna Grand Hotel dísztermében.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.