79 éves volt

Elhunyt Láng József irodalomtörténész, kiadóvezető

Életének 79. évében elhunyt Láng József irodalomtörténész, muzeológus, az Argumentum Kiadó igazgatója.

2016.03.03 16:49MTI

Családja tájékoztatása szerint Láng Józsefet február 29-én érte a halál, búcsúztatásáról később intézkednek.

Láng József 1937. augusztus 8-án született Baján, egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, majd a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Irodalomtudományi Intézetében kezdett el dolgozni. Később évtizedeken át a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) Kézirattárának munkatársa, majd vezetője volt - mondta el az MTI-nek Láng József felesége, Láng Józsefné Katalin.

Nevéhez fűződik a múzeumban őrzött Móricz Zsigmond-hagyaték rendszerezése, emellett szorgalmazta az Ady Endre-kéziratok gyűjtését, a neves költő írásaiból három kritikai kiadást adott közre. Szerkesztőként és kutatóként is jelentős szerepet vállalt Babits Mihály műveinek, kéziratainak és levelezésének kritikai feldolgozásában és kiadásában.

Láng József 1991-től vezette az Argumentum Kiadót, amely elsősorban tudományos könyvek, szépirodalom, tankönyvek és folyóiratok megjelentetésével foglalkozik.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.