Kezdeményezés

Eger is versenybe szállhat a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címért

Eger Magyarország egyik legszebb városa, amely anno az egész európai kultúra védőbástyáját jelentette.

2016.02.19 03:30MTI

Eger is versenybe szállhat a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címért. Habis László, a hevesi megyeszékhely polgármestere és Nyitrai Zsolt, a város és térségének országgyűlési képviselője csütörtökön a közösségi médiában közzétett levelében kezdeményezte, hogy Eger is induljon a címért.

A két kormánypárti politikus a Facebookon közzétett nyilatkozatában azt írja, hogy Eger Magyarország egyik legszebb városa, amely anno az egész európai kultúra védőbástyáját jelentette.

"Az elmúlt években megújítottuk a belvárosunkat, megóvtunk az enyészettől jelentős történelmi értékeket, renováltuk szép épületeink sorát, megtaláltuk az egri fürdőkultúra fejlesztésének lehetőségét is. Még inkább vonzóbbá tettük hazánk egyik barokk gyöngyszemét az egriek és az ide látogatók számára" - hangsúlyozzák.

Kiemelik, hogy a Modern Városok Program keretében egy sor olyan fejlesztés valósulhat majd meg, amely nemzeti, európai szinten is kiemelkedő lehet: összeköttetés az autópályával, az egri vár rekonstrukciója, a Nemzeti Úszó- és Vízilabda Központ megépítése.

Mint írják, hisznek a további fejlődésben, a jövő sikereiben is, ezért kezdeményezik, hogy Eger is induljon az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyeréséért.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.