Kölcsön

Baán László: háromezer mű van letétben a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből

A Brand Lab Kft.-nek is alapos megfontolás után, biztonságos helyre kölcsönöztek festményeket, amelyek sértetlenül vissza is kerültek az intézménybe.

2016.02.15 21:59MTI

Jelenleg mintegy háromezer mű van letétben a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből - hangsúlyozta Baán László főigazgató hétfőn Budapesten, hozzátéve: a Brand Lab Kft.-nek is alapos megfontolás után, biztonságos helyre kölcsönöztek festményeket, amelyek sértetlenül vissza is kerültek az intézménybe.

A Szépművészeti Múzeum vezetője egy sajtóbeszélgetés után újságírói kérdésre felidézte: 2010-ben született egy minisztériumi állásfoglalás, amely a letéti típusú kölcsönzéseknél nem tette kötelezővé a tárca jóváhagyását.

A múzeum munkatársai ennek szellemében jártak el a Brand Labnek történő kölcsönzésnél is, ami hiba, de jóhiszemű hiba volt - jegyezte meg.

Baán László elmondta, Habony Árpádot ismeri, jó viszont ápol vele, és esküvői tanúja is volt, ez azonban nem játszott szerepet az ügyben.

A Brand Lab Kft. méltányolható és ésszerű célra, egy forgatáshoz kérte kölcsön a festményeket biztonságos körülmények között. Ezt a Szépművészeti munkatársai ellenőrizték is. A cég három hónap után a képeket sértetlenül visszajuttatta. Semmiféle nyomásgyakorlás nem történt, józan megfontolás állt a kölcsönzés mögött, a múzeumnak félmillió forint bevétele származott az ügyből - fűzte hozzá.

Baán László elmondása szerint a Szépművészeti háromezer műtárgyának többsége "gyakorlatilag ingyen" van külső helyszínen, ezek közül 1800 múzeumokban, másik 1200 azonban nem közgyűjteményekben: közhatalmi szerveknél, önkormányzatoknál, bíróságoknál és néhány esetben akár cégeknél is.

Ezeknek csak egy töredéke fizet a képekért - tette hozzá.

Ha a múzeumok elindulnának azon az úton, hogy pénzt kérjenek a kikölcsönzött műtárgyakért, sokkal jelentősebb bevételekhez juthatnának, természetesen a megfelelő biztonsági feltételek mellett. Látván azonban az indulatokat, a Szépművészeti nem kölcsönöz többé magáncégeknek - közölte.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.