Berlinale

Nagy sikerrel megtartották Fliegauf Bence új filmjének világpremierjét

A Liliom ösvény nem a nagyjátékfilmes mezőnyben, hanem a formabontó, kísérleti filmalkotások világszerte egyik legfontosabb platformján, a Berlinale Forum nevű szekciójában szerepel.

2016.02.14 08:47MTI

Nagy sikerrel megtartották Fliegauf Bence Liliom ösvény című filmjének világbemutatóját szombat este a 66. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén.

A teltházas vetítés után sokan "könnyes szemmel jöttek oda hozzám", és ismeretlenül is elkezdték mesélni gyermekkori traumáikat, mert "ismerősnek tekintettek engem, miután megnézték a filmet" - mondta az MTI-nek az anya-gyerek kapcsolattal foglalkozó alkotás rendezője.

"Hátborzongató, hogy traumák össze is tudnak kötni embereket, nemcsak szétválasztani" - tette hozzá Fliegauf Bence.

Kiemelte, hogy nem erre a fogadtatásra számított, mert úgy érezte, hogy a Liliom ösvény nehéz és erős rétegezettségű szerzői film, amely "vagy bejön valakinek, vagy nem".

A premier tapasztalata alapján azonban úgy tűnik, hogy a film "kommunikál a nézővel", és akit elér, azt "nagyon mélyen" meg is érinti - mondta a rendező, aki Csak a szél című alkotásával 2012-ben elnyerte a Berlinale nemzetközi nagyjátékfilmes zsűrijének nagydíját.

A Liliom ösvény nem a nagyjátékfilmes mezőnyben, hanem a formabontó, kísérleti filmalkotások világszerte egyik legfontosabb platformján, a Berlinale Forum nevű szekciójában szerepel, ahol korábban Fliegauf Bence Rengeteg és Dealer című filmjeit is bemutatták.

Screenshot

Muhi András Pires koproducer elmondta, hogy a Liliom ösvény a nagy sikerű premier alapján "megtalálta a helyét" a Forum szekcióban. A filmnek nemzetközi forgalmazót is találtak a Berlinalén, a Film Boutique nevű német céget, és igen sok fesztiválmeghívást kaptak.

"Ennyi helyre nem is tudjuk elküldeni a filmet, válogatnunk kell majd" - mondta Muhi András Pires.

Magyarországon áprilisban mutatják be a Liliom ösvényt, Fliegauf Bence új alkotása a budapesti Titanic Nemzetközi Filmfesztivál nyitófilmje lesz.

A film főszerepeiben Stefanovics Angéla és a nyolcéves Sótonyi Bálint látható. A Duna holtágán és a budai hegyekben forgatott alkotás operatőre Lovasi Zoltán, akivel Fliegauf Bence első mozifilmje, a 2003-ban készült Rengeteg óta alkot együtt rendszeresen. A Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával a Fraktál Film gyártásában készült munka producere Mesterházy Ernő és Mécs Mónika.

A Magyar Nemzeti Filmalap ismertetője szerint a Liliom ösvény története egy anyáról és fiáról szól, akik "lázasan vetik bele magukat a mesékkel és titkokkal teli mindennapokba. Az anya meséről mesére avatja be fiát a múltba. Az emlékek kísértik őket, de nem hátrálnak. Szembenéznek a démonokkal, és meglovagolják őket".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.