Szentév

A pápa több mint ezer papot küld a világ minden tájára az irgalmasság misszionáriusaiként

A különösen súlyos bűnöket, többek között az egyház számára életellenes bűncselekménynek számító abortuszt is feloldozhatja az az 1071 pap, akiket Ferenc pápa az irgalmasság rendkívüli szentévében küld az egyházmegyékbe a világ minden tájára.

2016.02.10 22:30MTI
Vatikán

Az irgalmasság misszionáriusainak nevezett papok egy részével Ferenc pápa kedden találkozott a Vatikánban.

A katolikus egyházfő az irgalmasság rendkívüli szentévet meghirdető tavaly áprilisi bullában (Misericordiae vultus, Az irgalmasság arca) jelentette be, hogy a szentév során különleges megbízatással papokat küld a világ minden tájára. Az irgalmasság misszionáriusai viszik el a szentév üzenetét a közeli és a legtávolabbi egyházmegyékbe a pápa küldötteiként.

Ferenc pápa megválasztása óta szorgalmazza, hogy az általa vezetett egyház "lépjen ki" a világba és jusson el a földrészek és a társadalmak pereméig, vagyis oda, ahol a legnagyobb szükség van rá. Az irgalmasság misszionáriusainak is az a küldetése, hogy minél távolabbra eljussanak és minél közelebb kerüljenek az emberekhez éppen a szentév hirdette irgalmassággal. Elemzők szerint Ferenc pápa így módosította a szentév eddigi gyakorlatát: korábban a zarándokok mentek Rómába, hogy súlyos bűneik alól feloldozza őket Róma püspöke, most viszont az egyházfő által küldött papok indulnak el, hogy a bűnösöket feloldozzák.

Az irgalmasság misszionáriusainak feladatai közé tartozik a gyóntatás is, és olyan bűnöket is feloldozhatnak, amelyek súlyuknál fogva az apostoli Szentszéknek fenntartott bűnöknek számítanak. Közéjük tartozik az abortusz is: az irgalmasság misszionáriusai feloldozhatják az abortuszt elkövető anyákat és az ennek elkövetésében résztvevő orvosokat is.

"Akármilyen bűnt is gyónjanak meg, még olyat is, amelyet nem mernek kimondani sem, minden misszionárius emlékezzen arra, hogy maga is bűnösként létezik, és alázattal Isten irgalmasságának csatornája legyen" - mondta Ferenc pápa a papoknak. Az egyházfő hangsúlyozta, hogy sokan azért nem gyónnak, mert félnek az őket leszidó paptól, vagy annak kérdéseitől és ítéletétől. A gyóntatópap "pásztor, ne bíró legyen" - fogalmazott Ferenc pápa.

Az egyházfő a Szent Péter bazilikában hamvazószerdán bemutatott misével indítja útra Rómából az irgalmasság misszionáriusait.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.