Gasztronómia

Borjour Magnum idén már két napon át

Idén először tart két napon át az ország legnagyobb borkóstolója: a Borjour Magnum pénteken és szombaton több mint 200 termelő mintegy 700 borával várja a közönséget a MOM Sportcsarnokban.

2016.02.10 00:30MTI

"A cél az volt, hogy minél több, a bor iránt érdeklődő vendégünk minél több pincészetet meg tudjon ismerni. Sok visszajelzést kaptunk ugyanis arra, hogy ehhez az egynapos kóstoló túl rövid" - mondta el az MTI-nek Nagy Sebestyén főszervező.

Beszámolója szerint a vendégek a belépő megváltásával mindkét napon 16 és 22 óra között szabadon és korlátlanul kóstolhatnak a kiállítók boraiból, majd szombaton zárópartival fejeződik be a rendezvény.

A hetedik alkalommal meghirdetett Borjour Magnum szervezői nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a közkedvelt, nagy borászatok mellett máshol nem látott számban képviseltessék magukat a magas minőséget produkáló, közepes és kis borászatok is. Idén ezért olyan jól ismert borászatok, mint a Sauska, Gere Attila Pincészete, a St Andrea, a Vylyan, a megújult Tokaj Kereskedőház vagy a Pannonhalmi Apátsági Pincészet mellett olyan kisebb termelők is kóstoltatnak, mint a vaskeresztesi Garger Pince, a tokaj-hegyaljai Breitenbach Pince, a Káli Kövek Borászat, a bükki Gallay Kézműves Pince vagy az aszófői Hudák Szőlőbirtok.

A látogatók mindkét napon mintegy 150-150 borászat, összesen több mint 200 termelő tételeit kóstolhatják, mellettük kisebb, családi gasztronómiai kiállítók is várják a közönséget.

Nagy Sebestyén elmondta: az idei Borjour Magnum egyik jelszava a játékosság, ezért nagyobb teret kap a tavaly rendkívül népszerűnek bizonyuló Borkaszinó, de boros játékokkal készül a Borszakkör és a Borháló is.

A kiállítók teljes listája és részletes információk a www.borjour.hu holnapon érhetők el.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.