Programajánló

A Liliom bemutatójára készül a soproni színtársulat

Molnár Ferenc drámáját, a Liliomot próbálják a soproni Petőfi Színház színészei. A nagyszínházi bemutató március 5-én lesz.

2016.01.31 01:30MTI

Kovács Frigyes rendező, Jászai Mari-díjas színművész tavaly Szabadkán állította színpadra Molnár Ferenc külvárosi tragédiáját. A soproni előadás más lesz - hangsúlyozta az MTI-nek adott interjúban a vajdasági származású rendező, aki szerint egy vérbő dráma készül Sopronban. "A színészeket ismerem, jó az együttműködés velük, hogy mindez sikerüljön" - tette hozzá.

A rendező, aki egyúttal Linzmann és dr. Reich szerepét is alakítja a Liliomban, kiemelte, hogy nem a mű humorát, hanem a drámaiságát akarják kidomborítani.

A Liliom a szegénységről, a kiszolgáltatottságról, az őszinteségről, a becsületről, az együgyűségről, a butaságról, a szeretetről egyaránt szól. A rendező szerint Molnár Ferenc darabjai azért is hitelesek, mert a benne szereplő szituációkat mind megszenvedte az író. "Olyan Liliomot szeretnénk játszani, amely akár ma is elképzelhető, és akármelyik kisvárosban is lejátszódhat" - fogalmazott.

Az előadás közben dalokat is hallhat majd a soproni közönség. A zeneszámok a szereplők belső világát, lelkiállapotát tükrözik majd. Ehhez Zalán Tibor írja a verseket, amelyeket Kucsera Géza zenésít meg - részletezte a rendező.

A dráma címszerepét a Soproni Petőfi Színházban Ács Tamás, Julit pedig Molnár Anikó alakítja. Marikát Szlúka Brigitta játssza. Hollunderné és a Fogalmazó szerepében pedig a Jászai-, Aase- és Déryné-díjas Horváth Zsuzsa látható.

A Liliom (1909) tragikus szerelmi története egy meséből született, melyet Molnár Ferenc a vasárnapi tárcák helyett kezdett el írni a Pesti Napló szerkesztőségében. A meséből végül színmű lett, "külvárosi legenda hét képben".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.