Programajánló

A magyar kultúra napja - Együtt ünnepel Nagyvárad, Berettyóújfalu, Debrecen és Margitta

Berettyóújfaluban például számos kiállítás, rendhagyó irodalmi óra mellett táncházzal is köszöntik a magyar kultúra ünnepét.

2016.01.19 22:30MTI

Tizenöt éve ünnepli együtt a magyar kultúra napját Nagyvárad és Berettyóújfalu, a két település idén először testvérvárosait, Debrecent és Margittát is bevonja az együttműködésbe - jelentették be a települések vezetői hétfőn sajtótájékoztatójukon Nagyváradon.

Huszár István, Nagyvárad alpolgármestere és Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere a számos rendezvény közül kiemelte az Együtt szaval a nemzet című programot, amelynek során Berettyóújfaluban mintegy kétezer, Nagyváradon pedig ötszáz diák szavalja egyszerre Kölcsey Himnuszát.

A nagyváradi várban szerdán megnyitják a Tégy jót Szacsvayval, légy jó mindhalálig! című rajzpályázatra érkezett mintegy 400 alkotást bemutató kiállítást, pénteken pedig gálaestet rendeznek a Szigligeti színházban.

Berettyóújfaluban számos kiállítás, rendhagyó irodalmi óra mellett táncházzal is köszöntik a magyar kultúra ünnepét.

Komolay Szabolcs, Debrecen kulturális alpolgármestere a 150 éves Csokonai Színház január 22-i ünnepi estjére, Pocsaly Zoltán, Margitta polgármestere a helyi Helios fotóklub kiállítására hívta fel a figyelmet.

A debreceni Déri múzeumban szerdán Pálfy Margit színművész Latinovits Zoltán emlékezete címmel mutatja be önálló estjét, a Méliusz Juhász Péter könyvtárban csütörtökön László Ákos debreceni grafikusművész, egykori "nagyváradi képíró" munkáiból nyitnak meg kiállítást.

A magyar kultúra napján, pénteken a 150 éves Csokonai Színházban Szentpéteri Csilla ünnepi koncertje mellett Színházi legenda és emlékezet címmel, a városhoz kötődő drámaírók műveiből mutatnak be szemelvényeket a színház művészei, s átadják a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány díjait.

Komolay Szabolcs a sajtótájékoztatón utalt arra, hogy Kölcsey Ferenc születésének 225. évfordulója alkalmából a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodája az álmosdi hagyományokra és az országban egyetlen épen maradt Kölcsey-házra mint irodalmi emlékhelyre alapozva kidolgozott egy anyanyelvi programot, s ennek keretében az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával, az álmosdi önkormányzattal közösen országos vetélkedősorozatot hirdetett, amihez csatlakozott Debrecen.

Az egyik vetélkedő elem a Kölcsey blogja elnevezést kapta: a kölcsey.hu-val üzenni kívántak a szervezők, hogy Kölcsey életműve nem csupán egy monumentális műemlék irodalmunkban, hanem egy élhető hagyomány, amely minden korban új tartalommal telítődik. Álmosd polgármesterének korábbi tájékoztatása szerint a honlapot már csaknem 130 ezren tekintették meg.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.