Január 23.

A szlovákiai magyar tájegységek táncait mutatja be a Rakonca Néptáncegyüttes

A szlovákiai magyar tájegységek táncaiba nyújt bepillantást a Rakonca Néptáncegyüttes "Pátria" - a felvidéki palócság népművészete című műsora, amelyet január 23-án nézhetnek meg az érdeklődők a Hagyományok Háza Almárium sorozatának keretében.

2016.01.17 06:30MTI

Az egyfelvonásos táncjáték alkotói és rendezői, Varga Norbert és Varga Lia, a pátria többrétű jelentéstartalmára építették fel a mű gondolatiságát - olvasható a Hagyományok Háza által az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Mint felidézik, Bartók Béla kezdeményezésére ezen a néven indult útjára a nagyhírű Patria-lemezek sorozat, amely a magyar nyelvterület minden jelentősebb részét érintő népzenei anyagot tárt az érdeklődők elé, és 1997-től ugyancsak ezen a néven szólal meg a szlovákiai magyarság egyik meghatározó szócsöve, a Pátria Rádió.

Ennek tükrében nyújt betekintést a szlovákiai magyar tájegységek táncaiba a Rakonca Néptáncegyüttes műsora, amely a tájegységek tekintetében nyugatról kelet felé haladva Zoboraljától Magyarbődig jut el, míg tánctörténeti tekintetben a régi réteg táncaitól indulva a magyar romantika korszakának táncain keresztül eljut egészen napjaink néptáncáig.

A füleki Rakonca Néptáncegyüttes műsorában zoboralji táncokat, nógrádmegyeri juhásztáncokat, medvesalji leányjátékokat, gömöri botolóst, párkeresőt, vasvári verbunkot és friss csárdást, magyarbődi táncokat, szepsi cigánytáncokat láthat a közönség Benko Fruzsina énekével, Agócs Gergely tárogatójátékával és a Dobroda zenekar muzsikájával.

A Rakonca Néptáncegyüttes 1995-ben alakult Palócföld nógrádi régiójának egyik jelentős történelmi múltú kisvárosában, Füleken. Az együttesben jelenleg ötven, 8 és 23 év közötti fiatal táncol. Évi 20-25 alkalommal lépnek színpadra, több országos versenyen és fesztiválon értek már el kiemelkedő eredményt.

Az elmúlt húsz évben több ízben vendégszerepeltek Magyarországon, Romániában és Montenegróban, valamint Törökországban, Szlovéniában, Ausztriában, Szerbiában, Bulgáriában és Lengyelországban.

A Varga Lia és Varga Norbert vezette együttes táncos szólistái, Palco Kinga és Brusznyai Erik aranysávos minősítésben részesültek a legrangosabb szlovákiai szólótáncversenyen, míg az együttes énekes szólistája, Benko Fruzsina a Fölszállott a páva című televíziós népzenei és néptáncos tehetségkutató versenyen ért el jelentős sikereket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.