Programajánló

Nemzetközi turnéra viszi a Csárdáskirálynő dalait a Balassi Intézet

Az előadás első külföldi állomása a bécsi Ferien Messén lesz január 16-án.

2016.01.07 00:30MTI
hirdetés

Négy európai és egy ázsiai magyar kulturális intézetet magába foglaló nemzetközi turnéra indulnak Kálmán Imre legnépszerűbb műve, az idén száz éve bemutatott Csárdáskirálynő dalai a Budapesti Operettszínház művészeinek előadásában - közölte a Balassi Intézet az MTI-vel hétfőn.

A közlemény szerint a centenárium alkalmából a produkció a Balassi Intézet budapesti központjában debütál január 7-én Lévai Enikő, Szendy Szilvi, Dolhai Attila és Szabó Dávid szereplésével, valamint a Budapesti Operettszínház Zenekarának kvintettje részvételével.

Az előadás első külföldi állomása a bécsi Ferien Messén lesz január 16-án, három nappal később, január 19-én pedig a moszkvai Csajkovszkij Konzervatórium koncerttermében is láthatják a produkciót az operettrajongók Lukács Anita, Szendy Szilvi, Vadász Zsolt és Peller Károly tolmácsolásában. Moszkvában a Csajkovszkij Konzervatórium női szimfonikus zenekara működik közre Zsarko Xénia vezényletével.

Január 22-én a horvátországi Varasdon Fischl Mónikával, Kékkovács Marával, Vadász Zsolttal és Szabó Dáviddal találkozhat a közönség, majd az európai helyszínek sorát Brüsszel zárja február 8-án, ahol Lévai Enikő, Dancs Annamari, Dolhai Attila és Laki Péter lép fel a Balassi Intézet - Brüsszeli Magyar Nagykövetség Kulturális Szolgálatának épületében.

Végül a produkció igazi különlegességként Indiában is bemutatkozik, ahol a Balassi Intézet - Delhi Magyar Tájékoztatási és Kulturális Központban Fischl Mónika, Dancs Annamari, Vadász Zsolt és Szabó Dávid vendégjátéka zárja a turnét március 27-én - olvasható a közleményben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

Digitális Messiás: gondolatőrség születetőben - avagy addig olvass a jövőben, amíg szabad...

screenshot

A hetente 300-400 ezer Facebook-követővel rendelkező K.T. Zelenayt fenyegették már meg halálosan Jézus második élete című könyvéért, vajon most mire számíthat?

hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.