Félmilliárd forintból

Az Operaház műsorával nyílik meg a felújított gyulai művelődési központ

A Magyar Állami Operaház ingyenes műsorával és balettelőadással nyitja meg kapuit hétfőn este a csaknem félmilliárd forintból felújított gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központ.

2015.11.28 23:30MTI

Jirí Kilián cseh művész balettelőadásainak és Erkel Ferenc Bánk bán című operájának részleteivel nyílik meg a négy hónapos felújításon átesett művelődési központ - közölték a szervezők az MTI-vel.

Az intézményt az Emberi Erőforrások Minisztériuma Agóra pályázatának keretéből, mintegy fél milliárd forintból újították meg. A beruházás révén új fény- és hangtechnikát szereltek be, megújult a színpadtechnika és a nézőtér. Az épület tetejére egy kiserőművet telepítettek, amely a központ, valamint a szomszédságában lévő, már felújított Vigadó teljes energiaigényének 90 százalékát biztosítja.

Az intézmény - mivel kilenc környező településsel kötöttek együttműködési megállapodást - multifunkcionális térségi közösségi központtá alakul át, csaknem 83 ezer embert tudnak elérni a különböző kulturális programokkal.

Békés megye legnagyobb befogadóképességű művelődési központja az 1970-es évek óta - az épületgépészeti részek megújításán és a külső homlokzat szigetelésén kívül - nem esett át jelentős felújításon.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.