Hagyomány

Kárpát-medencei vőfélytalálkozó lesz Földesen

Több mint 120 vőfélyt várnak péntektől vasárnapig a Hajdú-Bihar megyei Földesre, ahol már nyolcadik alkalommal rendezik meg a Kárpát-medencei vőfélytalálkozót.

2015.11.26 05:29MTI

Gönczi Mária, a rendezvény sajtóreferense tájékoztatása szerint a vőfélyek közel száz régi magyar településről érkezve idézik fel a magyarság lakodalmi szokásainak emlékét a földesi nagyközség Karácsony Sándor közösségi házában.

A szervezők igyekeztek úgy összeállítani a programot, hogy a színes lakodalmi szokások bemutatása mellett legyen idő a vőfélyek szakmai továbbképzésére és ismerkedésre is. A vőfélyek szakmai programjának idején a vőfélyfeleségek és a földesi asszonyok csigacsinálással múlatják az időt - tette hozzá.

Az érdeklődő közönség előtt november 28-án, szombaton kora reggel disznóöléssel nyitják a csárdát, és attól kezdve vasárnap hajnalig szünet nélkül, több helyszínen zajlanak az események.

A közösségi ház nagytermében vőfélyek, valamint népzenei és néptánc csoportok bemutatkozását, dramatikus népszokások felelevenítését láthatják az érdeklődők, az intézmény előterében pedig kézműves bemutatókkal várják a közönséget. Ezeken kívül lesz még néprajzi előadás, hagyományos lakodalmi sütemények vására, borkóstolás, kopjafa állítása, faültetés, közös fotózás - sorolta a programokat Gönczi Mária.

Hozzátette: a VIII. Kárpát-medencei Vőfélytalálkozó hivatalos megnyitója péntek délután lesz a földesi közösségi házban, majd a vőfélyek bemutatkozására, a lakodalmi rigmusok előadására kerül sor. Szombaton délelőtt a résztvevők kopjafát állítanak, a felső-háromszéki gazdák ajándékát, délután pedig a művelődési ház nagyszínpadán a vőfélyek és a művészeti csoportok önálló és közös műsorára várják az érdeklődőket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.