Elődje nyugdíjba vonul

Somos János Csaba a Nemzeti Énekkar új karigazgatója

A Nemzeti Énekkar karigazgatói posztján a nyugdíjba vonuló Antal Mátyást Somos János Csaba követi, Kocsis Zoltán főzeneigazgató és az énekkar egyetértésével.

2015.11.17 02:30MTI

Somos János Csaba 2016. január 1-vel veszi fel a munkát, és Magyarországon szokatlan módon még három hónapot együtt dolgozik elődjével, hogy a vezetőváltás zökkenőmentes legyen - olvasható a Nemzeti Filharmonikusok közleményében.

Somos János Csaba a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, Liszt-díjas művész. Diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerezte. 22 éves kora óta aktív kórusvezető. 2002-ben megalapította saját együttesét, a Vass Lajos Kamarakórust.

A debreceni Csokonai Színház, majd a Pécsi Nemzeti Színház zeneigazgatói posztja után a Magyar Rádió Énekkarának volt vezető karnagya. Több mint húsz éve rendszeres vendégkarmestere és karnagya hazai és külföldi szimfonikus zenekaroknak.

Szakmai munkásságát Rubányi-díjjal, 2014-ben Liszt-díjjal ismerték el. 2015-ben megszerezte a Doctor of Liberal Arts (DLA) tudományos fokozatot summa cum laude minősítéssel.

Művészi, zenei pályájának fókuszában egyszerre van jelen a vokális és instrumentális zene. Fő hitvallásának a szenvedélyes interpretációt tartja, úgy véli, hogy ez a professzionalizmuson túl a legfontosabb zenei átütőerő - fogalmaznak a közleményben.

Antal Mátyás 25 éve vette át az akkor még Állami Énekkar néven működő együttes irányítását. Ez alatt az idő alatt európai rangú kórussá vált az Állami Népi Együttes valamikori énekkara.

Antal Mátyás, aki idén töltötte be hetvenedik életévét, megkapta a Liszt-díjat és a Magyar Érdemrend lovagkeresztjének polgári tagozatát, idén márciusban pedig Bartók-Pásztory-díjjal is elismerték az általa vezetett Nemzeti Énekkarral együtt.

Antal Mátyás jövő év március 8-án, a kórus megalakulásának 30. évfordulójára emlékező hangverseny vezénylésével búcsúzik az együttestől a Zeneakadémián.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.