Elismerés

Szent Márton-díjat kapott Jankovics Marcell

A Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar rajzfilmrendező, grafikus, író, politikus, egykori pannonhalmi diák kapta idén a Szent Márton-díjat, amelyet a Pannonhalmi Főapátságban vett át.

2015.11.14 06:32MTI

Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát méltatásában úgy fogalmazott, hogy Jankovics Marcell munkái "az embernek, a gyerekeknek, a felnőttben élő gyerekeknek szólnak. Ihlet, gyönyörködtet, tudatosít, motivál, nevel. Keresi és így keresteti az egységet, az egyet, a rendet. Alkotó tevékenységével nemcsak a Dunántúlt, nem is csak Magyarországot, hanem az embert, az emberiséget éri el és tesz vele jót".

A díjat a főapátság, a Herendi Porcelánmanufaktúra és a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok 2001-ben alapította, és minden évben olyan személynek adják Szent Márton napja alkalmából, aki az előző évben a legtöbbet tette a valamikori Pannónia területén lévő kulturális és turisztikai, valamint térségfejlesztő programok megvalósításáért, hozzájárulva ezzel a nemzeti örökség és a kulturális értékek megismertetéséhez és megőrzéséhez.

Ünnepi beszédében Várszegi Asztrik a Szent Márton-év alkalmából felelevenítette a szent életét. Emlékeztetett arra, hogy a Márton püspök születésének ezerhétszázadik évfordulójához kötődő emlékévről a kormány határozatban rendelkezett.

Kiemelte: a Szent Márton-év programjai a közösségépítés és a kulturális párbeszéd köré épülnek, mert a bencés közösség ezt az elkezdett munkát akarja folytatni, "közösséget építünk monostorunkban és körülötte egyre táguló körben". Ennek a tudatos építkezésnek fontos eleme az ünneplés - tette hozzá.

Fekete Károly református püspök ünnepi beszédében elmondta: az emlékév egyik célja, a közösségépítés azzal is megvalósult, hogy egy római katolikus templomban egy református püspök mondhat beszédet. Hozzátette: a debreceni református egyházközség és a Pannonhalmi Főapátság között nem új keletű az együttműködés, mert a két közösség között a "műveltség és a szeretet szivárványai húzódnak".

Szent Márton püspök minden tevékenységét apostoli célok irányították, úgy élt, mint a legszegényebbek, békességet szeretett volna, és kész volt felebarátaival mindent megosztani. "Ezt a példát kell nekünk is követnünk, hogy megtanuljunk sorsközösséget vállalni egymással" - mondta Fekete Károly.

A Szent Márton-díjat korábban Nemeskürty István Kossuth-díjas író, Pungor Ernő vegyészmérnök, az Antall-kormány tárca nélküli minisztere, Nagy Gáspár költő, Kukorelli István alkotmányjogász, Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerző, Sebestyén Márta Kossuth-díjas előadóművész, Melocco Miklós Kossuth-díjas szobrászművész, Tringer László orvos, Sólyom László volt köztársasági elnök, Ittzés János nyugalmazott evangélikus püspök, Thész Gabriella karnagy, Rieger Tibor szobrászművész, Andrásfalvy Bertalan Széchenyi-díjas magyar néprajzkutató és posztumusz Gál Tibor borász, a Pannonhalmi Apátsági Pincészet létrehozója kapta.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.