Pillanat

Szinte már hagyomány: ismét Máté Bence lett az Év Természetfotósa

Ötödik alkalommal nyerte el Az év természetfotósa elismerést Máté Bence, aki Lépéselőny című képével Az év természetfotója címet is kiérdemelte, míg Az év ifjú természetfotósának idén a szabadkai Szekeres Leventét választotta a zsűri.

2015.11.03 17:09MTI
© Máté Bence - Az Év Természetfotója - Lépéselőny

Immár 23. alkalommal rendezték meg a Canon - Az év természetfotósa pályázatot, az egyre népszerűbb megmérettetésre ezúttal több mint 3400 kép érkezett be Magyarországról és külföldről - közölte a keddi budapesti díjátadó előtt tartott sajtótájékoztatón a naturArt - Magyar Természetfotósok Szövetsége elnöke.

Fáth Péter emlékeztetett arra, hogy a teljes transzparencia jegyében a zsűrizés második és harmadik fordulója ebben az évben is a nyilvánosság előtt zajlott.

A pályázat legjobb képeiből a Magyar Természettudományi Múzeumban szerdától kiállítás is látható, melynek képanyagát az Alexandra Kiadó kötetben is megjelenteti. Fáth Péter szerint a pályázat legnagyobb eredménye, hogy a falra került 102 kép több mint 60 szerző alkotása.

Radisics Milán, a naturArt korábbi elnöke az eredményeket ismertetve közölte, hogy a Kezünkben a Föld kategória győztese Ritzel Zoltán lett, A madarak viselkedése kategóriát Mánfai Bence nyerte, Az emlősök viselkedése kategóriában pedig Máté Bence lett a legjobb. Jakab Tibort jutalmazta Az állatok viselkedése kategória első díjával a zsűri, amely az Állatok és környezetük kategória legjobbjának Palcsek István egy képét választotta. Az állatok szemtől szemben kategóriában szintén Máté Bence lett az első.

A Növények és gombák kategóriában Márki Levente, a Kompozíció, forma és kísérletezés kategóriában Haarberg Orsolya, a Tájak kategóriában pedig Laki Zoltán kapott első díjat. Előd László az Élet a vízfelszín alatt, Gergely József a Napnyugtától napkeltéig, Lang Nándor a Fekete-fehér természetfotók kategóriát nyerte meg.

Haarberg Orsolya szerezte meg A természet energiái kategória első helyezését is, míg az Ifjúsági kategóriában Szekeres Levente bizonyult a legjobbnak. Az év búvárfotósa 2015 különdíjjal Tökölyi Csabát jutalmazták.

Ízelítő a díjazott képekből:

Mánfai Bence - A madarak viselkedése/különdíj - Kacsalában


Máté Bence - Az emlősök viselkedése, 1 díj - Tűzijáték


Palcsek István - Állatok és környezetük, 1. díj - A holló birodalma


Máté Bence - Az állatok szemtől szemben, 1. díj - Diadalív


Haarberg Orsolya - Kompozíció, forma és kísérletezés, 1. díj - Jéglabirintus


Szekeres Levente - fjúsági kategória, 1. díj - Pöttyön pók


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.