Mementó

Nemeskürty István halála - Jankovics Marcell: "nagyon örülök, hogy a kortársa lehettem"

"Számomra tényleg tanár úr volt és mintakép, olyannyira, hogy szerettem volna, ha utódja lehetnék ebben-abban. Jóban voltunk, ő is kedvelt engem, és volt néhány olyan pozíció, amelybe lemondása után engem javasolt"

2015.10.10 01:30MTI

"Nagyon örülök, hogy a kortársa lehettem" - emlékezett Jankovics Marcell animációs filmrendező a csütörtök este életének 91. évében elhunyt Nemeskürty István Széchenyi-díjas és Kossuth-nagydíjas irodalomtörténészre.

"Számomra tényleg tanár úr volt és mintakép, olyannyira, hogy szerettem volna, ha utódja lehetnék ebben-abban. Jóban voltunk, ő is kedvelt engem, és volt néhány olyan pozíció, amelybe lemondása után engem javasolt" - idézte fel az MTI megkeresésére pénteken Jankovics Marcell.

Mint elmondta, Nemeskürty Istvánnal már pályája kezdetén találkozott, amikor a "tanár úr" a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) előadásain a filmművészetről beszélt.

Jankovics Marcell elmondása szerint Nemeskürty István kiváló stúdióvezető volt, nagyon jól válogatott tehetségeket.

"Fiatal srác voltam még, amikor kinézett magának. Nem volt benne semmi fölényeskedés, hogy ő idősebb és tekintélyes személy, hajlandó volt időt szánni arra, hogy kifejtse nekem a gondolatait. Persze olvastam az összes könyvét is" - emlékezett.

Jankovics Marcell elmondása szerint amikor Szörényi Levente Koltay Gáborral összetűzött a Honfoglalás című film miatt, Nemeskürty István véleményét kérte ki. "Ő azt mondta Szörényinek, hogy mítoszt nem szabad élő színészekkel leforgatni, erre sokkal alkalmasabb a rajzfilm. Ekkor keresett meg engem Szörényi Levente, és ebből született az Ének a csodaszarvasról című filmem" - számolt be a rendező.

Nemeskürty István 1998 és 2001 között kormánybiztosként a millenniumi ünnepségek szervezését irányította. Ekkoriban nevetve panaszkodott, hogy +vén zászlótartót+ csináltak belőle, pedig ennél nagyobb dolog nincs - idézte fel Jankovics Marcell, hozzátéve: "hivatkoztam neki a Tábori kis tractára, melyben Zrínyi arról ír, hogy a zászlótartónak akár életét is kell adnia a zászlóért".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.