A zarándokok adják át

Kézírásos bibliamásolat készült Ferenc pápa számára Szegeden

Kézírásos bibliamásolat készült Ferenc pápa számára Szegeden, az öt kötetet zarándokok adják át október 14-én az egyházfőnek.

2015.10.08 10:51MTI
MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Benyik György bibliakutató az MTI-nek elmondta, az eredeti terv 1983-ban fogant, amikor a soltvadkerti lelkigyakorlatos házban az odalátogató vendégek másolni kezdték Máté evangéliumát. Az első lapot Kemény Lajos atya, a Szegedi Hittudományi Főiskola néhai rektora írta, és számos teológus, többek között Erdő Péter bíboros is másolta a szövegét.

A folyamat néhány év után megszakadt, de tavaly Benyik György, a Szent Gellért-plébániaközösség plébánosa újra felkarolta az ötletet. A munka a szegedi katolikus plébániákon kezdődött, és fokozatosan szélesedett ki: csatlakoztak a helyi protestáns közösségek, valamint számosan a Kárpát-medencében.

A kezdeményezésben a legkülönbözőbb emberek vettek részt korra, nemre, felekezetre, iskolázottságra, hivatásra és lakóhelyre való tekintet nélkül, volt köztük alkotmánybíró, sportoló, tanár, teológiai hallgató, rendvédelmi szerv képviselője, de fogvatartott is - közölte a plébános.

A jelentkezők egy-egy oldalra írták a szentírás sorait, a lap alján pedig névjegyükkel tették személyessé a másolatot. Egy-egy könyv végén megtalálható, hogy mely szignó kit jelöl. Az ötkötetes mű teljes terjedelme 5061 oldal - az Ószövetség 4250, az Újszövetség 811 oldat tesz ki -, ami azt jelenti, hogy ugyanennyi másoló kellett létrejöttéhez.

A teológus kiemelte: Magyarországon még soha nem másolt kézzel ennyi ember szentírást, és egyszer sem történt meg, hogy ilyen ökumenikus összefogásból szülessék meg a magyar fordítású biblia kézi másolata.

A Szent Gellért-plébániaközösség temploma felszentelésének negyvenedik évfordulójára - szeptember 21-re - elkészült bibliát több mint negyven zarándok adja majd át Ferenc pápának nyilvános kihallgatás keretében október 14-én.

MTI/Kelemen Zoltán Gergely


Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.