Programajánló

18 városba hirdet felnőtt bérletet az idei évadban a Filharmónia Magyarország

A Budapesti Fesztiválzenekar hét, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar kilenc alkalommal áll színpadra az ország különböző pontjain.

2015.10.08 06:30MTI

Tizennyolc városban indít felnőtt bérletet a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft., az évad során 121 hangversenyt hallhat a közönség - erről az ügyvezető igazgató beszélt a Filharmónia országos évadnyitó hangversenyét megelőző hétfői sajtótájékoztatón, Szolnokon.

Szamosi Szabolcs elmondta: a Filharmónia felnőtt bérleteivel 13 szimfonikus zenekarnak, 11 énekkarnak, illetve énekegyüttesnek, 5 kamarazenekarnak, 8 kamaraegyüttesnek és több száz szólistának, számos karmesternek biztosít fellépési lehetőséget.

Hozzátette: a Budapesti Fesztiválzenekar hét, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar kilenc alkalommal áll színpadra az ország különböző pontjain.

A nagyzenekari művek mellett kamaraművek és szólódarabok teszik változatossá bérleteiket: az Orfeo zenekar Vashegyi György vezetésével öt alkalommal, a Budapesti Vonósok hétszer lépnek fel - tájékoztatott.

Szamosi Szabolcs kitért arra, hogy a Virtuózok műsor győztesei is helyet kapnak bérleteikben öt önálló esttel és szólistaként négyszer is megmutathatják tehetségüket a televízióban eddig még nem hallott művekkel. Megjegyezte: Sebestyén Márta is koncertkörútra indul, hiszen adventi koncertje négy helyszínen is hallható lesz az országban a Filharmónia szervezésében.

Kitért arra, hogy az Unikum-bérlet a legnagyobb budapesti koncerthelyszínekre, az Erkel Színházba, a Művészetek Palotájába és a Zeneakadémiára invitálja közönségét. A bérlet előadásain az egyetemes zenetörténet négy jelentős oratóriuma kerül egymás mellé, a lehető legavatottabb művészek és karmesterek előadásában: Kocsis Zoltán és a barokk zene legnagyobb interpretátora, Helmuth Rilling (Leonard Bernstein tanítványa, Grammy- és Herbert fon Karajan-díjas karmester) is fellép két magyarországi helyszínen, Budapesten és Pécsett - jegyezte meg.

Szamosi Szabolcs szólt arról is, hogy országosan évente több mint 250 ezer gyermeknek szervez a Filharmónia Magyarország koncerteket. Jász-Nagykun-Szolnok megyében az általános iskolásoknak 20 helyszínen 69 koncertet, a középiskolásoknak 5 helyszínen 18 előadást tartanak.

Az ügyvezető igazgató megjegyezte, hogy a Filharmónia Magyarország partneri együttműködéseket is kialakított, például a Virtuózok 40 állomásos, országos turnéjának szervezőjeként vagy a Budapesti Fesztiválzenekarral a fiatal tehetségeknek szóló BFZ bekopog című program során.

Hozzátette: a szolnoki zenei életbe a Szolnoki Szimfonikus Zenekarral közös, új, Aba Novák-Filharmónia-bérlettel kapcsolódnak, amely során két fővárosi zenekart - a Budapesti Fesztiválzenekart és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát - viszik el a Tisza-parti városba.

Ignácz Ervin, az idén 50 éves Szolnoki Szimfonikus Zenekar ügyvezetője a sajtótájékoztatón elmondta: a hétfői országos évadnyitó esten Mozart és Haydn műveiből hangzik el válogatás a Budapesti Fesztiválzenekar előadásában. Vezényel: Takács-Nagy Gábor, közreműködik Frankl Péter zongoraművész. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara november 16-án lép fel Szolnokon - jegyezte meg.

Erdődy Orsolya, a Budapesti Fesztiválzenekar ügyvezető igazgatóhelyettese elmondta: stratégiai partnerei lettek a Filharmónia Magyarországnak és örömmel lépnek fel minden vidéki helyszínen. Hozzátette: a hétfői szolnoki fellépés után kedden Nyíregyházán adnak koncertet.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.