Aradi vértanúk

Berényi: az aradi tizenhármak állhatatossága példamutató kell legyen a felvidéki magyaroknak

"Mindegyikük férfiasan helytállt, mindegyikük óriási emberi erőről adott tanúbizonyságot."

2015.10.05 05:30MTI

Az aradi tizenhármak állhatatossága és emberi ereje példamutató kell, hogy legyen a felvidéki magyarságnak ahhoz, hogy választ tudjon adni a kihívásokra - jelentette ki Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke vasárnap Révkomáromban, a felvidéki magyar pártnak a nemzeti gyásznap alkalmából rendezett központi megemlékezésén.

Berényi József a megtelt révkomáromi városi művelődési központban mondott beszédében felidézte a világosi fegyverletétel utáni történelmi eseményeket. A pártelnök óriási emberi teljesítménynek nevezte a szabadságharc legfőbb katonai vezetőinek azon döntését, hogy - bár lehetőségük lett volna rá - mégsem menekültek el, vállalták a halált, így alacsonyabb rangú katonák egész sorának az életét mentették meg azzal, hogy a hatalom nem azokon hajtotta végre tervezett retorzióit.

"Mindegyikük férfiasan helytállt, mindegyikük óriási emberi erőről adott tanúbizonyságot" - jelentette ki. Rámutatott: a vértanúk helytállása, ez a fajta elkötelezettség, amely emberi erő és kitartás tekintetében példamutató, szellemiségében ma is meg kell jelenjen a felvidéki magyarság hétköznapjaiban ahhoz, hogy ez a közösség sikerrel tudjon megbirkózni az őt folyamatosan érő kihívásokkal.

Az MKP politikusa ilyen kihívásként említette a felvidéki magyar oktatásügyet kedvezőtlenül érintő folyamatokat - egyebek mellett azt a magyar kisiskolák közel harmadának bezárásával fenyegető kormányzati intézkedést.

Ennek kapcsán hangsúlyozta: a felvidéki magyarság jövője a kultúrájában és az oktatásban fogalmazódik meg, s a közösségnek ezért kell összefognia iskolái érdekében, és az aradi vértanúk emberi erejét és állhatatosságát felmutatva, nemet kell mondania iskolái bezárására.

"Ez a szellemiség velünk kell, hogy legyen (...) mert ha nem lesz, akkor nem tudjuk véghezvinni azt, amire szükségünk van" - mutatott rá a pártelnök. Kiemelte: nem az a megoldás, hogy a magyar iskolák ügyében az legyen a kérdés, hogy melyik intézmény maradjon meg és melyik nem, hanem az, hogy az iskolák megszüntetésére vezető - vonatkozó intézkedéseiben jövő ősszel hatályba lépő - törvény megváltozzon.

A beszéd után a megemlékezés a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató műsor fiataljainak fellépésével folytatódott.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.