Fiatal színészek, női alkotók

Megújítva viszi tovább a Radnóti Színházat Kováts Adél

Fiatal művészek és női alkotók produkciói jelennek meg hangsúlyosabban a Radnóti Színház repertoárján, miután jövő év februárjától Kováts Adél, a társulat vezető művésze veszi át a színház igazgatói posztját.

2015.10.02 23:30MTI
MTI/Szigetváry Zsolt

Kováts Adél színművészt a Fővárosi Közgyűlés szerdai döntésével választotta meg a Radnóti Színház új ügyvezető igazgatójának, miután Bálint András 30 év után nem pályázott újra a vezetői posztra. Az új igazgató megbízása február 1-től öt évre szól.

Bálint András, a színház jelenlegi igazgatója az új vezető megválasztása alkalmából tartott pénteki budapesti sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy nagyon kedvére való a döntés. "Nem kérdéses, hogy ez így van nagyon jól" - jegyezte meg. Mint mondta, színészként továbbra is tagja marad a társulatnak.

Kováts Adél arról beszélt, hogy pályázatát - amelyet már nyilvánosságra hozott - Komáromi Györggyel, a színház gazdasági igazgatójával és Valló Péter főrendezővel írta, terveit ezzel a csapattal szeretné megvalósítani.

Arról szólva, hogy miért vállalkozott a vezetői feladatra, elmondta: ugyan boldog, sikeres színésznő, de vonzza a kihívás és hogy komplexebb módon foglalkozhasson a színházzal. Hozzátette: színészként is a társulat tagja marad.

Kiemelte: 22 éve dolgozik a színházban, az ő energiája, szellemi terméke, érzelmi odaadása mind benne van az eddigi sikerekben és fontos számára, hogy ez a minőség, erő, energia ne tűnjön el.

Valló Péter elmondta: a főváros döntése szerint valamiféle kontinuitás fog megvalósulni a Radnóti Színház működésében, a változás mégis azt a feladatot rója a színházban dolgozókra, hogy a színház lépjen egyet előre. Hangsúlyozta: a Radnóti Színháznak van egy jól beágyazott helye a budapesti színházi életben, amelyet butaság lenne elveszíteni, csakúgy mint azt a közönséget, amely régóta ragaszkodik a színházhoz.

Elmondta: gondolkodásuk centrumában az áll, hogy a Radnóti Színházat megújulva, felfrissítve, de abba az irányba vigyék tovább, amely munka 30 éve Bálint Andrással elkezdődött. "A Radnóti Színház a pesti polgárság emblematikus találkozóhelyévé vált és ez jó lenne, ha így maradna" - jegyezte meg, hozzátéve: a színház mindig kicsit változik, de az alapvető irányt nem kell sutba dobni.

Valló Péter az MTI-nek elmondta: egy megalkuvásoktól mentes művészszínházat szeretnének megvalósítani. A színház annyira kicsi, hogy pusztán gazdasági szempontból leadni a színvonalból nem szabad - jegyezte meg. A társulat frissítéséről is szólt és arról, hogy határozottabban szeretnének a marginalizálódott társadalmi helyzetben lévő emberek problémái felé fordulni. Ez a fajta szociális érzékenység az eddigieknél hangsúlyosabban megjelenne a műsorpolitikában.

Kováts Adél elmondta: a darabválasztásnál a legfontosabb szempont továbbra is az irodalmi igényesség és a releváns témaválasztás lesz. Kiemelte: a fiatal alkotóknak szeretnének teret adni és a fiatalabb közönségréteget megszólítani. Céljuk tanítani a fiatalokat színházba járni és szeretni a kőszínházat is az alternatív közeg mellett.

Elmondta: elsősorban erre a társulatra épít, de változások is lesznek, mivel vannak betöltetlen helyek, a társulatot meg lehet erősíteni. "Hiszek a klasszikus szerepkörökben" - mondta, hozzátéve: fontos, hogy jelen legyenek a különböző generációk a társulatban.

Hangsúlyozta: változtatni szeretne a női alkotók alulreprezentáltságán és fontosnak tartja, hogy a társadalmat erősen foglalkoztató témák feldolgozásakor a női aspektus erősebben megjelenjen.

Szólt arról, hogy céljuk új terek megtalálása, amelynek igénye már korábban is felmerült, ennek egyik lehetősége a társulat Andrássy úti próbahelyének kibővítése, valamint új helyszíneket is keresnek a színház közvetlen környezetében, ilyen lehetőséget kínálhat például a Sirály épülete, amelyet befogadóhelyként is működtetnének. Az új játszóhelyek teret adhatnak a kísérletezésnek és az extrém sorsokat, női témákat feldolgozó kamaradaraboknak, monodrámáknak.

A tervezett együttműködésekről szólva az MTI-nek elmondta: a Capa Központtal többek között összművészeti projekteket és tematikus napokat terveznek, a Lengyel Intézettel pedig felolvasószínházi esteket hoznának létre közösen, különös tekintettel a női szerzők darabjaira.

Kováts Adél elmondta: az évad második felében - ahogy már meghirdették - Juronics Tamás rendezésében Carlo Gozzi Turandot című darabját mutatják be, az évad utolsó premierjeként pedig Szikszai Rémusz rendezését láthatja a közönség. A következő évadban Alföldi Róbert, Kovács D. Dániel, ifj. Vidnyánszky Attila és Valló Péter fog rendezni a Radnóti Színházban.

Elmondta: a nemzetközi kapcsolatok bővítésében is szeretne előrelépni, a színház például már eddig is folyamatos kapcsolatban állt a Bukaresti Nemzeti Színházzal.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.