Egy bizonyos nézőpont

A Fehér Isten a legjobb európai film közönségdíjért versenyez

A Fehér Isten a tavalyi cannes-i világpremiert követően kiemelkedő sikert ért el hazai és külföldi mozikban egyaránt, valamint nemzetközi filmfesztiválokon is díjazták.

2015.09.04 08:50MTI

Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmjét is felvette az Európai Filmakadémia (EFA) vezetősége arra a tíz filmet tartalmazó listára, amelyek közül a közönség internetes szavazás alapján döntheti el, ki kapja a People's Choice Award elnevezésű közönségdíjat.

A berlini székhelyű szervezet vezetősége által összeállított rangos listán szerepelő filmekre szeptember elsejétől október végéig lehet szavazni az EFA honlapján, és a szavazók között az Európai Filmdíjak decemberi díjátadó ünnepségére nyereményutazást sorsolnak ki a szervezők - közölte a Filmalap csütörtökön az MTI-vel.

Mundruczó Kornél Fehér Isten című legutóbbi rendezése egy kutya barátságának történetét meséli el egy olyan utópisztikus világban, ahol a származás sorsdöntő kérdéssé válik. A Fehér Isten a tavalyi cannes-i világpremiert követően, ahol elnyerte az Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) program fődíját, kiemelkedő sikert ért el hazai és külföldi mozikban egyaránt, valamint nemzetközi filmfesztiválokon is díjazták.

A Fehér Istent több mint 50 ország filmforgalmazója vásárolta meg és jelentős nézettséget ért el számos területen, többek között Franciaországban, Angliában és legutóbb Németországban is, Észak-Amerikában több hónapig volt a mozik műsorán.

A rendező hatodik nagyjátékfilmje magyar-német-svéd koprodukcióban készült a Filmalap támogatásával, vezető producere Petrányi Viktória volt. A forgatókönyvet a rendező Wéber Katával és Petrányi Viktóriával írta, operatőre Rév Marcell, vágója Jancsó Dávid, zeneszerzője Asher Goldschmidt, látványtervezője Ágh Márton volt. Főszerepben Psotta Zsófia, a további szerepekben Zsótér Sándor, Monori Lili, Thuróczy Szabolcs és Gálffi László láthatók.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.