Teátrum

Öt premiert tart új évadában a Radnóti Színház

Öt új előadással várja a nézőket a 2015/2016-os évadban a Radnóti Színház, valamint Kulissza című ifjúsági programját is új foglalkozással bővíti.

2015.09.02 06:30MTI

Évadnyitó társulati ülést tartott Bálint András, a teátrum igazgatója, aki utolsó évadát kezdi meg a színház vezetőjeként.

Az elmúlt harminc év a változatosságról, a nyitottságról, és az irodalmi színpad hagyományainak megőrzéséről szólt - olvashatók a színház közleményében az igazgató szavai. Hozzátette: bízik abban, hogy a február elején hivatalba lépő új vezető tovább viszi majd a polgári művészszínház irányvonalát.

A színház a jelenleg futó kilenc előadás mellett az évadban öt premierre készül. Az első bemutató október 4-én Shakespeare Lear királya lesz Alföldi Róbert rendezésében és László Zsolt főszereplésével, a további szerepekben Kováts Adélt, Csomós Marit, Pál Andrást, Schneider Zoltánt és Szatory Dávidot láthatja majd a közönség.

Második bemutatójuk Bálint András önálló irodalmi estje lesz Heltai Jenő eddig kiadatlan 1944-es ostromnaplójából Heltai naplója címmel. Az október 31-i debütáló est rendezője Deák Krisztina, az előadáson zongorán közreműködik Darvas Ferenc.

Harmadikként december 20-án a horvát Miroslav Krleza darabjából készült Glembay-vér című előadást mutatják be, amelyet Valló Péter állít színpadra, főszereplői Pál András, Szávai Viktória és Bálint András.

Negyedikként Carlo Gozzi Turandot című színdarabját viszi színre Juronics Tamás, ennek bemutatója 2016. március 13-án lesz, a színház utolsó, májusi premierjét pedig Szikszai Rémusz rendezi.

A repertoár-előadások mellett folytatódik Krizsó Szilvia beszélgetős estje, a Libikóka, az első alkalom október 8-a, csütörtök lesz. Az est vendége Dés László előadóművész, zeneszerző és Grecsó Krisztián író.

A Kulissza, amelynek keretében középiskolás diákcsoportoknak tartanak előkészítőt és feldolgozó foglalkozásokat, ettől az évadtól kibővül: az Oresztész mellett a Platonov - Apátlanul és a Lear király előadásokhoz is tartanak foglalkozást. Emellett szintén a középiskolás korosztálynak szól most induló ifjúsági programjuk, amely a színházi munkafolyamatba enged bepillantást egy évadon keresztül, 14-20 év közötti fiatalok számára. Erre a diákok egyéni jelentkezését várják a teátrum honlapján található jelentkezési lap kitöltésével.

Facebook Radnóti Színház

A Radnóti Színház két bérlettípust ajánl nézőinek: az A-bérletben az új évad három bemutatója szerepel, míg a B-bérlet három tavalyi premierre érvényes.

Bár az új évad csak októberben indul, már szeptemberben ott lesz a társulat több budapesti kulturális rendezvényen: szombaton a Pozsonyi Pikniken, 19-én pedig a Színházak Éjszakáján várják különleges programokkal az érdeklődőket. Idén a programok lebonyolításában partnerük lesz a Lengyel Intézet, ahol többek között gyerekprogrammal, irodalmi beszélgetéssel és múltidézéssel várják a látogatókat. Ezen a napon a Radnóti színpadán a tavaly nagy sikert aratott Vers a la carte után a Libikóka különkiadása lesz Krizsó Szilvia vezetésével, majd a Radnóti Bár elnevezésű zenés-táncos produkcióval zárják az estét.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.