73 éves volt

Szeptember 8-án búcsúztatják Sudlik Máriát, a Magyar Állami Operaház örökös tagját

Szeptember 8-án 11 órakor búcsúztatják a dalszínház előcsarnokában Sudlik Mária operaénekesnőt, a Magyar Állami Operaház örökös tagját.

2015.08.26 17:16MTI

A Liszt-díjas művész augusztus 22-én hunyt el hosszan tartó súlyos betegség után, 73 éves korában.

Sudlik Mária 1942. május 25-én született Budapesten. Énektanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd a Zeneakadémián végezte, ahol Sipos Jenő növendékeként diplomázott.

1967-ben Monteverdi Poppea megkoronázása című művének címszerepében debütált a Magyar Állami Operaházban. Bemutatkozását követően hosszú évekig az intézmény vezető énekesnője volt, szoprán főszerepek egész sorát formálta meg hitelesen, magas művészi színvonalon.

Verdi hősnőinek - Aida, Erzsébet (Don Carlos), Desdemona, Leonora (A trubadúr, A végzet hatalma) - megformálásával jelentős színpadi sikereket aratott, de emlékezetes alakításai között volt a Tosca címszerepe és a Figaro Grófnéja is.

Szakmai pályafutását 1974-ben Liszt Ferenc-díjjal, 1984-ben Székely Mihály-plakettel és érdemes művész címmel ismerték el.

Sudlik Máriát a Magyar Állami Operaház saját halottjának tekinti.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.